Nagyvilág

Besokalltak a spanyol fiatalok

Több mint 20 ezren tüntettek Madridban szombatra virradóra a helyhatósági választásokra való hivatkozással elrendelt hatósági tilalom ellenére.

A spanyol fiatalok folytatták tiltakozó akcióikat a válság, az ország kilátástalan helyzete miatt. Éjfélkor – a holnapi voksolásra való tekintettel meghirdetett tilalom kezdetekor – egyperces csenddel emlékeztek meg arról, hogy a választási tanács törvénytelennek mondta ki megmozdulásukat. A belügyi tárca előre jelezte, hogy a rendőrség nem fog beavatkozni, nem oszlatja fel a tüntetést, ha az megtartja békés formáját. A választási testület korábban azzal indokolta döntését, hogy a demonstrációk megzavarhatják az önkormányzati és regionális választások menetét, befolyásolhatják a szavazókat a döntésben. A hivatal szerint a választójog a gyülekezési és a tüntetéshez való jog felett áll.

A fiatalok már egy hete tüntetnek országszerte

Előzőleg az “Igazi Demokráciát Most!” szlogent hangoztató 15-M (Május 15-e) nevű mozgalom arra buzdított, hogy ma ismét menjenek az utcára, tüntessenek politikai, szociális reformokért. Ezenkívül azt is kérték, hogy egyik nagy pártra se szavazzanak.
Madrid központjában, a Puerta del Sol (Napkapu) téren mára virradóra is vagy húszezren tüntettek, tiltakozva a gazdasági válság és a magas munkanélküliség ellen. “Demokráciáról beszélnek, de ez nem az!”, “Nem képviselnek bennünket!”.

“Nem törnek át!” – skandálták a tüntetők, megtörve az éjfél után egy perccel megtartott egyperces néma szünetet. Madrid mellett több nagyvárosban is folytatódtak a tüntetések. Az azokat az interneten szervező 15-M múlt vasárnap, azaz május 15-én (innen a mozgalom neve) 50 városban hirdetett passzív ellenállást és demonstrációt, és a mozgalom neve gyakorlatilag máról holnapra az egész országban ismertté vált. Az ibériai országban a gazdasági válságnak a fiatalok a legnagyobb vesztesei: a 25 év alattiak körében a 40 százalékot is meghaladja a munkanélküliség.

José Luis Rodríguez Zapatero spanyol kormányfő megértéssel nyugtázta a demonstrálók követelését. Mint mondta, “megvan az okuk az elégedetlenkedésre”, és a politika szereplőinek oda kell rájuk figyelni. A miniszterelnök ugyanakkor arra kért minden fiatalt, hogy vasárnap voksoljon. “Csak az képes valamit megváltoztatni, aki elmegy szavazni” – fogalmazott Zapatero.

A politikai aktivitásra jó példa egy 101 éves asszony, aki most akarja elkezdeni politikai pályafutását. Josefina Villaverde nem a miniszterelnökséget célozta meg, hanem csupán Cuntos, egy északnyugat-spanyolországi falu önkormányzati képviselőségét.

A nő egyébként 24 éves volt, amikor életében először választhatott: Spanyolországban 1933-ban tartották az első olyan választást, amelyen nőknek is volt már szavazati joguk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik