Nagyvilág

Temeti egy német lap a Nabuccót

Szinte temette a Nabucco gázvezetéket hétfőn a Financial Times Deutschland, és azt írta, hogy olyan többmilliárdos vezeték jön létre, amely földgáz helyett csak "forró levegőt" szállít.

A német üzleti körök lapjaként ismert orgánum szerkesztőségi cikkében arra reagált, hogy az elmúlt hét végén bejelentették a tervezett gázvezeték építésének, illetve a szállítások megkezdésének későbbre halasztását.

Sok levegő a vezetékben című kommentárjában az újság arra mutatott rá, hogy energiapolitikailag a Nabucco tulajdonképpen nem volt rossz elgondolás. Mivel Európának a jövőben több földgázra van szüksége, egyidejűleg pedig túlzottan függ az orosz szállításoktól, egy Törökországon keresztül húzódó gázvezeték alapjában értelmes alternatívát jelentett – fogalmazott a lap, megjegyezve, hogy a vezetéket ma minden korábbinál nagyobb veszély fenyegeti.

A német üzleti körök lapja már azt is elgondolkoztatónak nevezte, hogy a vezeték megépítése mintegy kétszer olyan drága lesz, mint azt tervezték. Bár – mint utalt rá – más hasonlóan nagy projektek esetében is előfordult már, hogy többe kerültek, mint azt eredetileg tervezték. Az újság szerint nagyon nagy problémát az sem jelent, hogy az építés befejezését későbbre halasztották, a fukushimai szerencsétlenség miatt ugyanis Európában növekszik az atomerőművekkel kapcsolatos kétely, és a földgáz iránti igény az elkövetkező évtizedekben inkább növekedni fog.

A Financial Times Deutschland szerint a döntő kérdés azonban az: mit ér valójában egy drága vezeték, ha nincs elegendő földgáz, amit szállítani tud. Az eredetileg tervezett fő szállító, Azerbajdzsán már régóta – a Nabucco késedelmei miatt is – más fogyasztók felé kacsingat – írta a lap, utalva arra, hogy egy másik opciót Irán jelentene, Teherán azonban politikai okokból egyelőre nem szalonképes. Ha pedig a vezetéket más közép-ázsiai országokhoz – mint például Kazahsztánhoz – csatlakoztatnák, a költségek még inkább csillagászati magasságokat érnének el, és a vezeték gazdaságossága erősen megkérdőjeleződne. Arról nem is beszélve, hogy már a dél-európai fogyasztók is harcba szálltak a közép-ázsiai földgázért.

A hat energiakonszernből- köztük a magyar Molból – álló konzorciumnak a lap szerint a lehető leggyorsabban azt kellene tisztáznia, hogy honnan érkezne a gáz a vezetékbe. Ebből a szempontból felmerülhet a dél-európai konkurenciával való koordináció – vélekedett a Financial Times Deutschland, utalva arra: máskülönben a Nabuccóban közreműködőket az a veszély fenyegeti, hogy egy olyan, többmilliárdos vezeték jön létre, amely földgáz helyett csak “forró levegőt” szállít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik