Nagyvilág

Putyin népfrontot akar

Széles összoroszországi népfront létrehozását javasolta Vlagyimir Putyin orosz kormányfő pénteken az Egységes Oroszország Párt volgográdi régióközi konferenciáján.

Szerinte ennek révén a párton kívüliek számára is lehetővé teszik majd, hogy indulhassanak a parlamenti választásokon. Putyin szerint a decemberben esedékes parlamenti választások előtt egyesíteni kell mindenkit, aki Oroszország megerősítését akarja.

Kifejtette: a népfrontban részt kell vennie a dumában (a parlamenti alsóházban) több mint kétharmados többséggel rendelkező Egységes Oroszország Pártnak – amelynek Putyin elnöke, de nem tagja -, más politikai pártoknak, szakszervezeteknek, női, ifjúsági és veterán szervezeteknek, más szóval “mindazoknak az embereknek, akiket egyesít az ország erősítésére irányuló törekvés és a meglévő problémák legjobb megoldásának keresését célzó szándék.”

Dmitrij Peszkov, Putyin sajtótitkára azt mondta, hogy az összorosz népfrontot nem az Egységes Oroszország Párt bázisán tervezik létrehozni, de elnöke, Vlagyimir Putyin irányításával. “Ez párton felüli szervezet lesz, tehát nem a párt bázisán, hanem inkább Vlagyimir Putyin körül jön létre” – mondta.

A népfront lényege az lesz – mondta -, hogy minden résztvevője jelölhet képviselőnek bárkit, és részt vehet a jelöltek személyének megvitatásában. A választásokat december 4-én tartják, a dumát első ízben nem négy, hanem öt évre választják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik