Nagyvilág

Töltést emelnek a fukusimai atomerőműnél

A tervek szerint töltést emelnek a március 11-i földrengésben és szökőárban megsérült fukusimai erőmű közelében, hogy megvédjék a létesítményt az újabb óriáshullámoktól.

A Jomiuri című japán napilap szerint szeizmológusok nem zárják ki, hogy a márciusi pusztító erejű földmozgás óta folytatódó utórengések közül a legerősebbek ismét szökőárat gerjeszthetnek.

Nyolc métert meghaladó óriáshullámok alakulhatnak ki, amelyek veszélyeztetnék az atomerőmű biztonságát. A szakértők ezért azt tervezik, hogy kövekkel és dróthálóval megerősített, tíz méter magas töltést emelnek az atomerőműhöz közeli partszakaszon.

A munkálatokat a tervek szerint június közepére fejezik be. A Fukusima-1 atomerőművön keletkezett károk vizsgálata kimutatta, hogy a legnagyobb bajt nem a földrengés, hanem az azt követő cunami okozta.

Az erőművet üzemeltető vállalat, a Tepco közölte vasárnap, hogy az atomerőmű alsó részeiben és a talajvíz-elvezető rendszerben csaknem 87,5 ezer tonna erősen radioaktív víz gyülemlett fel, amelyet ideiglenesen tartályokba szivattyúznak át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik