Nagyvilág

A pápáért virrasztanak Rómában

A II. János Pálra való emlékezéssel és imával töltik az éjszakát a boldoggá avatásra Rómába érkezett zarándokok. A Circus Maximusban este nyolc órakor kezdődő virrasztás után gyalog vonulnak a Szent Péter tér felé.

Egész szombaton a lengyel zászlóktól színes Colosseumnál gyülekeztek a világ minden részéből érkezett zarándokok. Innen vonultak át késő délután a közeli Circus Maximus mezejére, a II. János Pál emlékére rendezett imavirrasztásra. Az ókori lóversenypálya indulási oldalán, a Tiberis folyó felőli részen áll a színpad: közepén a Róma városát oltalmazó Szűz Mária-ikon felvétele látható, a színpad oldalán a néhai II. János Pál pápa arcképe. A szektorokra osztott Circus Maximusba a Rómában egész nap esős időben százötvenezer embert várnak.

“Hétfőig szünet nélküli szolgálatban vagyok, és nincsen pénz a túlórára sem, de II. János Pálért szívesen megteszem, és még a szertartást is láthatom” – mondta egy, a Circus Maximusnál szolgáló rendőr, aki péntek óta autók helyett embereket terel. A városközpontban se járművet, se római lakost nem látni, csak máshonnan érkezett olaszokat és külföldit, mindenkit gyalogosan.

Az imavirrasztás a római plébániák fáklyás körmenetével kezdődik. Levetítik a II. János Pál szenvedéssel teli utolsó hónapjait idéző filmet, majd a pápa közeli munkatársai – volt titkára, Stanislaw Dziwisz krakkói érsek, a volt szentszéki szóvivő, Joaquin Navarro Valls – elevenítik fel személyét és tetteit. Tanúvallomást tesz Marie Simon-Pierre francia apáca is, akit a II. János Pálhoz intézett ima gyógyított meg a Parkinson-kórból.

A virrasztás imával folytatódik egyenes összeköttetésben a világ öt Mária-kegyhelyével, ahova II. János Pál is ellátogatott: a krakkói-lagiewniki Isteni Irgalmasság bazilikájával, ahol a fiatalokért, a tanzániai Kawekamo-Bugando kegyhelyével, ahol a családért, a libanoni Harissával, ahol az evangelizációért, a mexikói Guadalupéval, ahol a reményért és a népek közötti békéért, valamint Fatimával, ahol az egyházért imádkoznak. A virrasztás végén az óriásvásznakon XVI. Benedek jelenik meg, aki Vatikánból megáldja a jelenlevőket.

A Circus Maximusból a hívők gyalog vonulnak a Tiberis folyó túloldalán levő Szent Péter térig, és a Vatikán környékén töltik az éjszakát. A Circus Maximus és a Szent Péter tér közötti útvonalon nyolc templom tart egész éjjel nyitva, és nyitva vannak Róma üzletei is. “Nem titkolom, hogy örülök a vevőseregnek, de annak is, hogy részt vehetek ebben a világeseményben”- mondta a pizzasütő Maurizio, aki kikérte magának, hogy az árakat a boldoggá avatásra felfelé kerekítette volna.

Vasárnap a római egyházmegye több mint egymillió üveg vizet és friss gyümölcsöt oszt szét a Szent Péter téren. “Nem gond az eső”- legyintettek a hálózsákkal és gitárral érkezett bolognai fiatalok, akik elárulták, hogy a boldoggá avatás után a lateráni Szent János bazilika előtti térre sietnek át a május elsejei könnyűzenei koncertre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik