Nagyvilág

Atomkrízis: összeomlás szélén a mentőcsapat

Egy japán orvos szerint ha ugyanilyen feszített tempóban dolgoznak a munkások, a fizikai összeomlás veszélyével kell szembenézniük.

Álmatlanságtól, magas vérnyomástól szenvednek, és a kiszáradás tüneteit mutatják a sérült fukusimai atomerőmű helyreállításán dolgozó alkalmazottak – közölte egy friss orvosi eredményre hivatkozva az AP. Takeshi Tanigawa orvos szerdán aggodalmának adott hangot a munkások egészségügyi állapotával kapcsolatban: a szakember megállapította, hogy egyre nagyobb az esélye a depresszió kialakulásának és a szívproblémák előfordulásának.

A munkások az erőmű március 11-én keletkezett üzemzavara óta feszített tempóban dolgoznak a reaktor helyreállításán. Kíméletlen körülmények uralkodnak az erőműben, és ha ez folytatódik, komoly egészségügyi problémákkal kell szembenézniuk – modta az orvos.

A március 11-i földrengés és szökőár egyelőre helyrehozhatatlan károkat okozott a fukusimai erőműben, a baleset súlyosságát tekintve mára a csernobili katasztrófával egyenértékű vált. A japán kormány szerdán jelentette be, hogy az erőmű köré vont 20 kilométeres kitelepítési zónát be fogják zárni. A természeti csapásban több mint 14 ezer ember veszítette életét, és legalább ugyanennyit eltűntként tartanak nyilván.

AJÁNLOTT LINKEK:

A gazdaságot is romba döntheti a japán földrengés (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik