Nagyvilág

Az EP-ben folytatódik az alkotmány körüli csata

A költségvetési, a demográfiai és a környezeti fenntarthatóság elvére épül az új magyar alaptörvény - emelte ki Szájer József. Gurmai szerint illegitim.

Szájer Jószef az EP alkotmányügyi szakbizottságának ülésén mutatta be a hétfőn elfogadott alaptörvényt. A fideszes politikus kiemelte: az alkotmány korszerű, XXI. századi dokumentum, amelybe a Lisszaboni Szerződés több elemét is beemelték alkotói.

Az új magyar alkotmány beépíti az unió alapjogi chartájának tartalmát az emberi jogokról szóló fejezetbe, amely, szakítva az eddigi gyakorlattal, az alaptörvényen belül az államszervezetről szóló rész elé került – mondta Szájer. Innovatív elemként kiemelte, hogy az alaptörvény három szempontból is megjeleníti a fenntarthatóság elvét: a környezeti és a demográfiai fenntarthatóság mellett a gazdasági-pénzügyi fenntarthatóságot is szem előtt tartja, amikor alkotmányos garanciákat fogalmaz meg az állam túlzott eladósodásának megakadályozására.

Magyarország eddigi alkotmánya széles támogatást élvezett, hiszen megalkotásában mindenki részt vett. A mostani alkotmány mögött azonban csak a Fidesz áll – fogalmazott Gurmai Zita ugyanezen az ülésen. Az MSZP által az EP-be delegált politikusnő kijelentette: pártja ideiglenesnek és illegitimnek tekinti az új alkotmányt, amelyet azonnal módosítanak, amint a magyar választók lehetőséget adnak erre.

A magyaroknak kell dönteniük arról, hogy szükség volt-e új alkotmányra – mondta Enrique Guerrero Salom, az EP spanyol képviselője a bizottság ülésén, utalva arra, hogy a felmérések szerint a magyaroknak csak egy része véli úgy, hogy időszerű volt új alaptörvényt alkotni. A Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége frakcióban helyet foglaló politikus kiemelte: a szöveget egy párt készítette, a magyar nép pedig nem tudott népszavazáson véleményt nyilvánítani róla. Mint mondta, a Fidesz mondhatja, hogy megvolt a választók akaratából eredő szükséges többsége az alkotmány elfogadására, ám a politikai programra érvényes érv nem feltétlenül igaz az alkotmányozásra.

Hasonlóan nyilatkozott a vitában Gerald Häfner, a bizottság zöld párti tagja, aki figyelmeztetett, hogy az alkotmányos hatalom nem azonos az alkotmányozó hatalommal. Mint a német politikus kijelentette: az alkotmány nem tükrözheti egyetlen párt nézeteit, hanem arra kell törekedni, hogy megalkotásában minden politikai erő részt vegyen.

Feladatunk megvizsgálni, hogy egy tagállam nemzeti reformjai nem érintik-e hátrányosan a más tagállamokkal való kapcsolatokat – mondta a vitában felszólaló Andrew Duff, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért frakció képviselője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik