Nagyvilág

Katonai kórházba szállítják Mubarakot

Az egyiptomi főügyész úgy rendelkezett pénteken, hogy katonai kórházba szállítják Hoszni Mubarak volt elnököt, aki február 11-én távozott posztjáról és ez idő szerint a sarm-es-sejki kórházban tartózkodik, előzetes letartóztatás hatálya alatt.

Abdel-Megíd Mahmúd döntése úgy szól, hogy a katonai kórházból az exelnököt bötrtönbe szállítják, mihelyt ezt egészségi állapota lehetővé teszi.

Arról a rendelkezés nem szól, hogy konkrétan hová kívánják szállítani Mubarakot, de egy magas rangú rendőrtiszt, aki a volt államfő biztonságának őrzésével van megbízva, azt mondta: Mubarak nincs olyan állapotban, hogy bárhová is elvigyék.

A volt elnököt kedden vették fel a Vörös tenger partján lévő sinai-félszigeti Sarm-es-Sejk nemzetközi kórházába, miután szívrohama volt kihallgatás közben. A MENA egyiptomi hírügynökség csütörtöki jelentése szerint Mubarak állapota stabil és megnyugtató.

Az elnök két fiát – Gamált és Alaát, akiket apjukhoz hasonlóan a rendszer ellen tüntetőkkel szembeni erőszakkal és sikkasztással gyanúsítanak – a kairói Tora börtönében tartják fogva.

A pénteki hivatalos sajtó szerint Mubarakot, akit a tüntetések gyilkos elfojtása miatt tartóztattak le, akár fel is akaszthatják, ha bűnösnek találják. Habíb al-Adli, a volt elnök – letartóztatásban lévő – belügyminisztere azt vallotta, hogy Mubarak rendelkezett az erőszak alkalmazásáról a tüntetőkkel szemben. “Ha ez bizonyítást nyer, ugyanazt a büntetést kapja, mint az a személy, aki végrehajtotta, s ez lehet kivégzés, ha bebizonyosodik, hogy békés tüntetőket előre megfontolt szándékkal öltek meg” – idézte az al-Ahrám Zakaríja Salast, a kairói fellebbviteli bíróság elnökét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik