Nagyvilág

Elengedik Tóásót?

Az úgynevezett terrorista csoport ügyében eljáró bolíviai bíró kijelentette: megfontolja Tóásó Előd ügyvédjének az indítványát, hogy védencét helyezzék szabadlábra.

Ez már okot ad egy kis reményre, mert az előző napokon a bíró “helyből” elutasított minden ilyen beadványt – mondta el pénteken telefonon az MTI-nek a helyszínről, Cochabamba városból Lukács Csaba, aki a Baptista Szeretetszolgálat munkatársaként követi figyelemmel az eseményeket.

A pernek ez az előkészítő szakasza esetleg már pénteken lezárul, és még aznap, esetleg a hét végén eldőlhet, hogy a bíró a beterjesztett bizonyítékokat mérlegelve tovább engedi, vagy visszadobja az ügyet a vádhatóságnak – mondta Lukács Csaba, miközben még folytak a pénteki meghallgatások.

A bíró háromféle döntést hozhat: megalapozottnak minősíti a bizonyítékokat a per folytatásához, esetleg elveti őket, vagy illetéktelennek minősíti magát az ügyben, és egyszerűen kihátrál belőle. A második, de kevéssé valószínű döntés esetén a gyanúsítottakat szabadon engednék. Az ügyészségnek ebben az esetben is joga van új bizonyítékok alapján új eljárást indítani.

A bemutatott bizonyítékok a védőügyvédek egybehangzó véleménye szerint nem alkalmasak a tárgyalás folytatására: a nyomozó hatóságok gondatlanul kezelték, amihez hozzájutottak, nincsenek rendszerezve, sem rendesen felcímkézve, sokszor hiányzik a fellelésük időpontja és az ezt tanúsítók aláírása.

Az eljárásban több tucat személyt, köztük a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt államellenes összeesküvéssel és terrorizmussal vádolják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik