Nagyvilág

Cáfolták a Tóásóék elleni vádakat

A bolíviai ügyészség minden bizonyítékát megcáfolta az egyik ügyvéd csütörtökön az úgynevezett terrorista csoport - többek között Tóásó Előd - ügyében folyó előzetes meghallgatáson.

Csütörtökön maratoni hosszúságúra nyúlt a meghallgatás: délelőtt fél tíztől este hét óráig megszakítás nélkül ülésezett a bíróság. A vádlottak étlen-szomjan ültek kilenc és fél órán át a teremben, de Rolando Sarmiento bíró legalább mindenkit meghallgatott – mondta el telefonon Lukács Csaba, aki a Baptista Szeretetszolgálat munkatársaként van jelen az eljáráson.

A legtöbb időt, öt és fél órát Alberto Morales ügyvéd vette igénybe. Ő egy dúsgazdag Santa Cruz-i vállalkozó, Hugo Paz Lavadenz jogi képviselője, s minden egyes bizonyítékról bebizonyította, hogy hamis, jogtalanul szerezték meg, vagy azt sem tudni, kitől származik.

Felmutatott például a bíróságon egy olyan levelet, amelyből kiderül, hogy az ügyészség alacsonyabb rangú beosztottjai kétségbeesetten panaszkodtak feletteseiknek, miszerint nem tudják ilyen bizonyítékok alapján az elvárt eredményeket felmutatni. Az is kiderült, az ügyészség nem tudja bizonyítani, hogy a szállodában találták meg a néhai Rózsa Flores Eduardo vezette csoport tagjainak állítólagos fegyvereit.

Bár az ügyészség képviselőinek azonnal válaszolnia kellett volna az ügyvéd felvetéseire, a bíró közölte, hogy az ügyészek csak az összes vádlott és védője meghallgatása után reagál majd. Az eljárás pénteken folytatódik, de egyelőre nem tudni, hogy meddig tart, mert Sarmiento bírónak a saját perén kell részt vennie délután két órától. A bíró ellen három feljelentés alapján folyik eljárás.

Lukács Csaba azt tapasztalta, hogy Morales ügyvéd felszólalásának fényében mindenki nagyon optimista. Az egyes vádlottak ügyvédjei a hozzátartozók beleegyezésével csütörtökön megállapodtak, hogy az addig követett egyéni próbálkozások helyett minden tárgyalási nap estéjén egyeztetik a taktikájukat. Az ügyvédek és a hozzátartozók képviselői megbeszélést tartottak az ENSZ megfigyelőjével, aki részt vesz a meghallgatásokon, bár csütörtökön őt is kizavarták a tárgyalóteremből.

Elmondta azt is, hogy Tóásó Előd a körülményekhez képest jól van. A bolíviai ügyészség a néhai Rózsa Flores Eduardót és társait, köztük Tóásó Elődöt, valamint további több mint harminc embert államellenes összeesküvéssel és terrorizmussal vádolja. Egyebek között azt állítja, hogy meg akarták ölni Evo Morales elnököt és polgárháborút akartak kirobbantani Bolíviában. Más vélemények szerint viszont a bolíviai titkosszolgálat állította csapdát a szeparatista csoportoknak, hogy utána politikailag megsemmisítsék a kormánnyal szembenálló Santa Cruz-i vezetőket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik