Nagyvilág

Hága elítélte Gotovinát

Huszonnégy év börtönbüntetésre ítélte a Nemzetközi Törvényszék Ante Gotovina horvát tábornokot szerbek elleni bűnökért.

Ante Gotovina személyében a legmagasabb rangú egykori horvát katonai parancsnok állt a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék elé.

Az 52 éves tábornokot és két társát – Ivan Cermakot és Mladen Markacot – az ügyészek elsősorban azért az 1995-ös hadműveletért teszik felelőssé, amely miatt 200 ezer szerb kényszerült elmenekülni horvátországi lakhelyéről, Krajinából. Gotovinát elsősorban a szerbek ellen elkövetett háborús, illetve emberiség elleni bűntettekkel, mindenekelőtt 150 polgári személy legyilkoltatásával gyanúsítják.

Horvát szemmel mindazonáltal a Vihar hadművelet fő célja az volt, hogy visszavegyék azokat a területeket, amelyeket a szerbek a délszláv háborúk kezdetén, a múlt évtized elején foglaltak el, megalapítva az önmaguk által krajinai szerb köztársaságnak nevezett közösséget. Hazájában Gotovinát hősnek tekintik, és a tábornok maga is úgy nyilatkozott, hogy nem tartja magát bűnösnek.

Az évtized elején vád alá helyezett Gotovinát több mint négy évnyi hiábavaló üldözés után, 2005 decemberében tartóztatták le Spanyolországban. Elfogását annak idején az Európai Unió és a NATO is sürgette, és kézre kerülése előmozdította Horvátország EU-csatlakozási folyamatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik