Nagyvilág

Vádemelés Izrael külügyminisztere ellen

Az izraeli főügyész vádemelésre készül Avigdor Lieberman izraeli külügyminiszter ellen, korrupció miatt - közölte szerdán az izraeli igazságügyi minisztérium.

Az izraeli rendőrség másfél éve vádemelési javaslattal adta át az ügyet az ügyészségnek. Azzal gyanúsítják, hogy több mint félmilliárd forintnak megfelelő összegű kenőpénzt kapott külföldi üzletemberektől, amikor különböző minisztérium élén állt.

Az izraeli igazságügyi minisztérium közleménye szerint a főügyész csalás, pénzmosás, szemtanúk befolyásolása és bizalommal való visszaélés vádjával tervez eljárást indítani Lieberman ellen. A külügyminisztert erről szerdán értesítette Jehuda Weinstein izraeli főügyész, aki lehetőséget adott neki arra, hogy egy előzetes meghallgatáson tisztázza magát. Ha azon nem vesz részt, azonnal megteszik a hivatalos vádemelést – írta a Háárec című izraeli lap.

Az izraeli rendőrség 2009 augusztusában már vádemelési javaslattal élt a külügyminiszter ellen. Akkor még a vesztegetés is szerepelt a vádpontok közt, de azt idén februárban elvetették, mert nehéz bizonyítani – közölte a Jerusalem Post című izraeli lap.

A rendőrség gyanúja szerint Lieberman tízmillió sékelt (mai árfolyamon nagyjából 540 millió forint) fogadott el külföldi üzletemberektől a 2000-es években, amikor közlekedésügyi, nemzeti infrastruktúraügyi majd stratégiaügyi miniszter volt. A pénzt állítólag több cégen keresztül mosták tisztára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik