Nagyvilág

Letartóztatták Mubarakot

Az egyiptomi főügyész szerdai közlése szerint 15 napos előzetes letartóztatásba helyezték Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt, akit korrupcióval és hatalommal való visszaéléssel vádolnak.

A hivatalos közlemény szerint a vádak magukba foglalják a tüntető tömegekbe lövetést és az elnöki hatalom személyes haszonra való kihasználását.

A főügyészség honlapján jelentette meg döntését, amelyben jelezte, hogy a volt államfő két fia ellen is ugyanilyen kényszerintézkedést rendeltek el.

Mubarakot jelenleg kórházban kezelik, miután kedden szívrohamot kapott kihallgatása közben. Az asz-Szalám kórház főorvosának közlése szerint a beteg állapota lehetővé teszi, hogy folytatódjék az ügyében indított nyomozás.

A januári-februári tüntetések elleni erőszak következtében hivatalos adatok szerint mintegy 800 embert halt meg, és több ezren szenvedtek sérüléseket. Mubarak az ellene felhozott vádakat – visszavonulása óta az első interjúban, vasárnap – tagadta.

AJÁNLOTT LINKEK:

Forradalmi szomj (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik