Nagyvilág

200 tonna vízzel könnyítettek Fukusimán

Mintegy 200 tonna erősen radioaktív vizet szivattyúztak át kedd este óta a megsérült fukusimai atomerőmű földalatti építményeiből egy tartályba a katasztrofális földrengés újabb, erős utórezgései dacára - közölte a létesítmény tulajdonosa.

Ennek a víznek az eltávolítása az egyik előfeltétele annak, hogy helyreállíthassák a március 11-i szökőárban megsérült reaktorok hűtőrendszerét. Csütörtökig összesen 700 tonna sugárszennyezett vizet akarnak eltávolítani az erőmű alatt húzódó alagutakból, csatornákból és géptermekből, de ez csak a kezdet, mert a becslések szerint 60 ezer tonnányi víz öntötte el a hat reaktorból háromnak a földalatti részeit.

“Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy megtaláljuk a módját annak, miként szabadulhatunk meg ettől a nagy mennyiségű, sugárszennyezett víztől, s csökkenthetjük a sugárzás mértékét” – jelentette ki a sajtónak Simizu Maszataka, az erőmű-tulajdonos Tepco energetikai cég elnök-vezérigazgatója. Közben azonban továbbra is ellentmondásos értékelések kerültek nyilvánosságra az atomerőmű-baleset következményeinek tényleges súlyosságáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik