Nagyvilág

Heller Ágnes ellen tüntetettek Berlinben

A Szövetség a Német-Magyar Párbeszédért elnevezésű szervezet mintegy tíz tagja tüntetett szombaton délután Berlinben.

Annak kapcsán demonstráltak, hogy Heller Ágnes és Tamás Gáspár Miklós filozófusok meghívott vendégként pódiumbeszélgetésen vettek részt a Die Tageszeitung című baloldali napilap által rendezett médiakongresszusán.

A tüntetők – a magyar média élénk érdeklődése közepette – mindenekelőtt Heller Ágnest és az MSZP-t bírálták. A három héttel ezelőtt alakult csoport – amelynek németországi magyar és német tagjai egyaránt vannak – transzparensein a magyar demokrácia, illetve az emberi jogok védelme mellett, a gyűlölet ellen, a párbeszédért emelt szót. A többi között “Heller, nem lőttek”, “Tiszteletet Magyarországnak is” transzparensek voltak láthatók.

A tüntetés kapcsán a csoport vezetője magyar újságírók előtt azt hangoztatta: “Az emberi jogok megcsúfolásának tartják azt, hogy azok az emberek, akik tagadják a 2006 októberi rendőri atrocitásokat, most féltik a demokráciát.” “Az ő bajuk azonban nem a demokrácia, hanem az, hogy most számon kérik az akkori hatalomtól, hogy mit tettek az emberi jogokkal” – állította a tüntetők vezetője, utalva Heller Ágnesnek egy korábbi kijelentésére, amely szerint a 2006-os magyarországi tüntetések során senkit nem kínoztak meg.

A mintegy 80 ezres példányszámú berlini napilap “A forradalmat másként képzeltük” mottójú kongresszusának keretében Heller Ágnes és Tamás Gáspár Miklós azon a beszélgetésen vett részt, amelynek témája a magyar belpolitika, a médiatörvény és az alkotmányozás volt.

Heller Ágnes a többi között kijelentette, hogy Orbán Viktor – mint fogalmazott – bonapartista politikát folytat, amit az tett lehetővé, hogy az elmúlt nyolc évben az ország rendkívül meggyengült. A filozófus szerint Orbán Viktor nem konzervatív, hanem “jobboldali radikális” politikus, akinek “retorikája populista, de politikája nem”. A magyar miniszterelnököt azzal vádolta, hogy “a hatalom koncentrációjára” törekszik, elfojtva minden “ellenhatalmat”. Szavai szerint ez vonatkozik a médiára is.

A médiatörvényt bírálta Tamás Gáspár Miklós is, a többi között azt állítva, hogy a közszolgálati médiumok nem objektívak, az embereket félrevezetik, nem tájékoztatják, ezért azok valójában nem tudják, mi történik az országban. Bírálta a készülő új alkotmányt, amely szerinte nem az alapvető jogokat hangsúlyozza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik