Nagyvilág

Lövöldözés egy brit atom-tengeralattjárón

Meghalt egy tengerész, egy pedig életveszélyesen megsérült. Egy harmadik katonát őrizetbe vettek.

Egy tengerész meghalt, egy másik pedig életveszélyesen megsebesült egy atommeghajtású brit tengeralattjárón pénteken kitört lövöldözésben – jelentette be a brit védelmi minisztérium, hangsúlyozva, hogy nem terrorcselekmény történt. Egy harmadik katonát őrizetbe vettek az esettel összefüggésben.

A lövöldözés az Astute tengeralattjárón történt, amely jelenleg a dél-angliai Southampton kikötőjében tartózkodik. Az eset körülményei még tisztázatlanok. A The Daily Telegraph című brit lap úgy tudja, feltehetően őrségváltás közben adták le a lövéseket. Az ügyben a brit rendőrség indított nyomozást.

A lövöldözés idején a hajó fedélzetén tartózkodott Southampton polgármestere és még néhány helyi előkelőség, de nem esett bajuk. Péntek délután iskolásokat terveztek fogadni a tengeralattjárón.

Az Astute (Ravasz) az azonos nevű hajóosztály első tagja, 2007-ben bocsátották vízre. Az egymillió fontba kerülő, száz méter hosszú hajón 98 fős személyzet teljesít szolgálatot. A tengeralattjáró hagyományos töltettel felszerelt Spearfish és Tomahawk rakétákat képes célba juttatni kétezer kilométer távolságra, atomtöltettel felszerelt rakétákat nem hordoz.

Az Astute tavaly októberben zátonyra futott Skócia északnyugati részének partjai előtt, a sziklák fogságából vontatással szabadították ki, a vontatás közben ráadásul megrongálódott. A baleset a kapitány állásába került.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik