Nagyvilág

Nitrogént vetnek be Fukushimában

A szakemberek nitrogént fecskendeznek az egyes reaktortartályba, hogy megelőzzék az újabb hidrogénrobbanást.

Miután sikerült megállítani az erősen radioaktív víz tengerbe szivárgását a fukushimai erőmű második reaktorának kábelalagútjából – és ez jelentős eredmény – az üzemeltető szakembereinek egy újabb feladatnak kellett nekilátniuk szerda éjjel: nitrogént fecskendezni az 1. reaktort körülvevő, rozsdamentes acélból készült tartályba, egy újabb hidrogénrobbanás megelőzésére.

A Tepco egyik tisztségviselője sajtóértekezletén elmondta: kicsi annak a veszélye, hogy az első reaktor körül felgyülemlő hidrogén berobban, de ennek elkerülésére szükség van 6000 köbméter nitrogén befújására, ami hat napig fog tartani. Azt gyanítják ugyanis, hogy a reaktortartály fala megsérült, és azon keresztül hidrogén kerül a konténmentbe, majd ott az oxigénnel együtt robbanásveszélyes koncentrációt érhet el. A nitrogén csökkenti a robbanásveszélyt. Elővigyázatosságból a 2. és 3. reaktornál is elvégzik a nitrogén-befecskendezést – tette hozzá. Eddig már három hidrogénrobbanás történt az erőműben, és a robbanásokkor nagy mennyiségű radioaktív anyag került a levegőbe.

A radioaktív jód szintje jelentősen csökkent a tenger vizében a megsérült japán atomerőmű kettes számú reaktoránál, de még így is 140 ezerszer meghaladja a határértéket – közölte a létesítményt üzemeltető vállalat, a Tepco. Közlése szerint a hét elején a radioaktív jód mennyisége még 7,5 milliószorosa volt a határértéknek a tengervízben azon a helyen, ahol szennyezett víz szivárgott a tengerbe a kettes reaktornál. A jelentős csökkenés annak tudható be, hogy a szerda reggel sikerült megállítani az erősen radioaktív víz tengerbe szivárgását a második reaktor kábelalagútjából.

A kínai hatóságok a jód-131-es izotóp igen gyenge nyomait találtak a Kínában termesztett parajban. A szennyeződés a japán fukushimai atomerőmű balesetének következménye, de a hatóságok szerint nem jelent semmilyen veszélyt az egészségre.
A nyomokat Peking térségében, valamint az észak-kínai Tiencsin (Tianjin), valamint a közép-kínai Honan (Henan) tartományokban szabad ég alatt termesztett zöldségben találták – közölte szerda este a kínai egészségügyi minisztérium.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik