A líbiai beavatkozáshoz a nemzetközi jogi keretet az ENSZ BT 2011. március 17-én – Oroszország, Kína és Németország tartózkodása mellett – elfogadott 1973. számú határozata szolgáltatta.
A dokumentum az azonnali tűzszünet, az erőszakos cselekmények teljes körű beszüntetése, az 1970. számú BT-határozat fegyver-szállítási tilalmának érvényesítése mellett a polgári lakosság védelmét állította középpontba. Ennek biztosítására a tagállamok a világszervezet főtitkárának előzetes értesítése mellett felhatalmazást kaptak arra, hogy saját kompetenciában, regionális szerveződések, megállapodások révén az összes szükséges intézkedést megtegyék.
A határozat ugyanakkor kizárta, hogy egy külföldi megszálló erő az ország területén bármilyen formában jelen legyen. A testület döntését – amely a végrehajtás időtartamát nem jelölte meg, s formálisan első ízben engedélyezte egy ország légterében repülés-tilalmi zóna kialakítását – az érdekeltek eltérő módon értelmezik.
A határozat katonai kikényszerítésében meghatározó szerepet játszó nyugati államok – így Franciaország, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és Olaszország – a dokumentum vonatkozó részeit tágan értelmezik: a líbiai légierő és légvédelmi rendszer kiiktatása mellett a stratégiai elgondolás magában foglalja a tripoli kormányzat haderejének légi csapásokkal, a rejtett hadviselés, illetve esetleges korlátozott szárazföldi műveletek keretében történő felmorzsolását. A végső cél a 42 éve hatalmon lévő Moammer Kaddáfi kormányzatának megbuktatása, s a jelenleg Bengázi központú ellenzék hatalomra segítése.
Franciaország aktivitásának legfőbb mozgatórugója főként az, hogy a Sarkozy-féle új francia külpolitika 2010 őszére, 2011 elejére lényegében zátonyra futottak. Líbia kapcsán a francia elnöknek égetően szüksége volt egy látványos külpolitikai akcióra, amelytől a 2012-es elnökválasztás felé közeledve korábbi népszerűsége helyreállítását remélheti.
Nagy-Britannia az elsők között szorgalmazta a líbiai légtértilalmi zóna felállítását. A Líbia elleni katonai akcióban való brit részvételben a regionális politikai érdekek (az arab demokratizálás elősegítése), humanitárius megfontolások (a civilek védelme), hatalmi szempontok (a katonai erő és befolyás demonstrálása a térségben), valamint a hosszú távú gazdasági érdekek egyaránt szerepet játszhattak.
Az Egyesült Államokban a líbiai beavatkozás mellett kiállók legfőbb érve az volt, hogy ez egy rendkívüli alkalom arra, hogy Washington „újrafogalmazza a térségbeli érdekeit és értékeit.
A 22 államot tömörítő Arab Liga a civil lakosság védelme érdekében támogatja a repüléstilalmi zóna kialakítását, a tűzszünetet, ennek hatékony ellenőrzését, valamint a válság tárgyalásos rendezését.
A térség társadalmi megmozdulásaihoz Oroszország a kezdetektől passzívan viszonyul: miközben nem kívánja – mert nem tudja – elősegíteni a megoldásukat, láthatóan nem kívánja megakadályozni a nyugati hatalmak erre irányuló kísérleteit sem.
A líbiai események kapcsán a Nyugat számára az egyik legmeglepőbb és legváratlanabb magatartást látszólag Kína tanúsította. Egyes elemzők szerint Pekinget elsősorban az bőszítette fel és fordította a Kaddáfi-rezsim ellen, hogy a hivatalos Tripoli képtelen volt megvédeni a kínai állampolgárokat, s hasonlóan a többi külföldihez a kínai kormánynak magának kellett kimenekítenie a Líbiában rekedt állampolgárait (körülbelül 32 ezer főt).
Németország indirekt módon segíti szövetségeseit: Afganisztánban „kapacitás-kiváltással teszi lehetővé, hogy a Líbia elleni szankciók betartatásában résztvevő hatalmak légtérellenőrző képességeiket a Földközi-tenger térségébe csoportosíthassák át.
Törökország egyértelműen külpolitikai kérdésként kezeli a líbiai eseményeket, és lépései jól illeszkednek az Ahmet Davutoĝlu által meghatározott külpolitikai gyakorlatba.
A NATO 2011. március 27-én döntött az Egyesült Államok vezetésével és Franciaország, valamint Nagy Britannia részvételével már korábban megkezdett Líbia elleni katonai műveletek átvételéről. A szövetség jövője szempontjából is komoly kérdés, hogy a NATO már megkezdett szervezeti és működési változásai miként vizsgáznak a líbiai válságkezelés során.
