Nagyvilág

Nem hagyhatta el Pekinget Aj Vej-vej neves ellenzéki művész

A kortárs kínai képzőművészet nemzetközileg ismertté vált alakját vasárnap megakadályozták, hogy felszálljon egy hongkongi repülőgépre.

Az avantgárd szobrai, installációi, valamint a kínai kormányt, politikai vezetést illető szókimonó bírálatai révén nevezetessé vált Ajt a hírek szerint a pekingi repülőtéren vámvizsgálat közben vezették el, miközben meg nem nevezett útitársát hagyták a gépre felszállni. Egyelőre nem tudni, hogy az 53 éves kínai máskéntgondolkodót őrizetbe vették-e, vagy milyen eljárás alatt áll, de a rendőrség később házkutatási paranccsal jelent meg Aj stúdiójánál és átvizsgálta azt. Néhány alkalmazottat kihallgatásra a rendőrségre vittek.

Sajtóbeszámolók szerint vasárnap délután mintegy kéttucatnyi egyenruhás és civil rendőr volt látható Aj stúdiója környékén. Az AP amerikai hírügynökség videósát felszólították, hogy távozzon a helyszínről.

Aj decemberben hiába próbált meg egy Szöulba induló gépre felszállni azt követően, hogy meghívták Oslóba a börtönbüntetését töltő kínai Béke Nobel-díjas Liu Hsziao-po (Liu Xiaobo) díjátadási ünnepségére. Akkor az indoklás állítólag az volt, hogy távozása veszélyt jelentene a nemzetbiztonságra.

Az 1996-ban elhunyt neves kínai költő Aj Csing (Ai Qing) fia évekkel ezelőtt még jó viszonyt ápolt a kínai vezetéssel, az ország kulturális követének választották, s konzultáns volt a 2008-as pekingi olimpiára épült Madárfészek stadion tervezésében, amíg különböző konfliktusok miatt el nem távolodott a megbízóitól. Legutóbb néhány hete adott hírt magáról, amikor bejelentette, hogy egy számára nem ismeretlen terepen, Berlinben kívánja létrehozni új művészi bázisát.

AJÁNLOTT LINK:

China artist Ai Weiwei stopped from boarding flight (BBC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik