Nagyvilág

Kazahsztán: 90 százalékos részvétel mellett Nazarbajev győzött

Kazahsztánban lezárták az urnákat a vasárnapi elnökválasztáson, amelyen a hivatalos adat szerint 89,9 százalékos volt a részvételi arány.

Ez jóval magasabb, mint a legutóbbi, 2005-ös voksoláson volt. Az első hivatalos eredmények hétfőn várhatóak, de a szavazatukat leadók megkérdezésén alapuló, vasárnap esti exit poll szerint 94,82 százalékos eredménnyel a 21 éve hatalmon lévő államfő, Nurszultan Nazarbajev nyerte meg a kazah elnökválasztást. A kazah szociológusok és politológusok szövetsége (ASiP) által a két legnagyobb kazah városban – Almatiban és Asztanában – valamint a közép-ázsiai ország 14 régiójában készített felmérés a voksolásban részt vevő polgárok 1,2 százalékának megkérdezése alapján készült.

A most 70 éves politikus a szovjet idők vége óta irányítja vaskézzel Kazahsztánt, s a minap közölte, hogy ameddig egészsége engedi, kész a hatalomban maradni. Tavaly a “nemzet vezetőjévé” nyilvánították, s e cím életfogytig szavatolja számára a hatalmat, azt, hogy meghatározza az ország politikai irányvonalát.

Kazahsztán a közép-ázsiai térség nyugodt pontjának számít, lakóinak életszínvonala magasabb, mint a szomszédainál, melyeket szegénység, etnikai feszültségek, a radikális iszlám és a kábítószer-csempészet nyugtalanít. Nazarbajev az uralmának mottójául a “stabilitást” tette meg, és sikerült 120 milliárd dollár külföldi működő tőkét is bevonnia az ország fejlesztésébe, ezért népszerű az egyszerű állampolgárok körében. Bírálói tekintélyuralmi módszereket vetnek a szemére. Az arab világból kiindult népi elégedetlenségi hullám Kazahsztánig nem ért el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik