Nagyvilág

Mindenki az utcán van Jemenben

Több tízezren tüntettek pénteken a jemeni fővárosban, Szanaában Ali Abdalláh Száleh elnök mellett és ellen egyaránt.

A biztonsági erők és a hadsereg a két tábor összecsapásától tartva minden korábbinál nagyobb erőket vonultatott fel.

Száleh hívei nagygyűlésén arról biztosította hallgatóságát, hogy mindent feláldozna országáért, kivéve – mint szavaiból kiderült – az elnöki posztot, lemondani nem hajlandó, egyelőre legalábbis.

Az államfő az elnöki palota előtti téren mondott rövid beszédében köszönetet mondott híveinek a támogatásért. Egyben reményét fejezte ki, hogy az ellenzék “okosan és felelősen beszél”.

Az ellenzék 1 millió tüntetőt várt pénteken a szanaai utcákra, hogy rákényszerítsék Száleh elnököt, 32 év után távozzék a hatalomból. A tüntetők megtöltötték az egyetem előtti teret, ahol az államfő távozását követelő fiatalok táboroznak több mint egy hónapja, valamint a környező utcákat. Sokan a kormányerők által az előző tüntetések során lelőtt fiatalokat ábrázoló poszterekkel vonultak az utcára.

A tüntetőket támogató katonák féltucatnyi ellenőrző pontot állítottak fel az egyetem előtti tér körül, hogy megakadályozzák az elnök híveinek behatolását az ellenzéki megmozdulásra.
Száleh-ellenes tüntetéseket tartottak 14 tartományban. Aden, Taaz és Hadramaut tartományokban szemtanúk szerint százezrek vettek részt a demonstrációkon.

A tüntetők január vége óta követelik az államfő távozását, a tiltakozás felerősödött március 18. óta, amikor az elnök híveinek tulajdonított lövések 52 tüntető életét oltották ki.

Száleh és korábbi szövetségese, az utóbb az elégedetlenkedőkhöz csatlakozott Ali Mohszen al-Ahmar vezérőrnagy közötti tárgyalások nem vezettek a tárgyalásos hatalomátadáshoz, így az elnök úgy döntött, nem mond le, mondván, hogy polgárháború törne ki, ha nem adná át “biztos kézbe” a hatalmat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik