Nagyvilág

Véget ért a katonai diktatúra Mianmarban

Hivatalosan is feloszlott Mianmarban az ország feletti hatalmat eddig gyakorló katonai junta, miután Thein Szein volt kormányfőt szerdán beiktatták elnöki hivatalába.

A 65 éves politikust a 2008-ban kiadott, a “fegyelmezett demokráciát” megteremtő alkotmány talaján a tavaly novemberi választásokat követően összeült új parlament februárban választotta meg az ország elnökének.

A mianmari vezetés összetétele azonban a korábbi évekhez képest nem sokat változott, tekintettel arra, hogy a törvényhozásban a mandátumok többségét a junta által létrehozott párt, a Szövetségi Szolidaritás és Fejlődés Pártja (USDP) szerezte meg.

A junta, pontos nevén az Állami Béke és Fejlődés Tanácsa (SPDC) feloszlatását az országot 1992 óta vaskézzel irányító Than Sve rendelte el.

AJÁNLOTT LINKEK:

Választás húsz év után először (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik