Nagyvilág

Japán atomkrízis: további kitelepítések várhatók

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) a fukusimai atomerőmű körüli kitelepítési zóna további kiterjesztését javasolta szerdán.

A NAÜ munkatársai az atomerőműtől északnyugatra fekvő hétezer lakosú Iitate helységben a legmagasabb sugárértéket mérték – közölte szerdán Bécsben Denis Flory, az ügynökség nukleáris biztonsági szakembere.

A fukusimai válság tanulságainak megvitatására a NAÜ június 20-24. között nemzetközi miniszteri konferenciát hívott össze – jelentették bécsi források a nap folyamán.

Legalább tíz kilométerrel növelni kellene a fukusimai atomerőmű körüli kitelepítési zónát – közölte nem sokkal ezt megelőzően a Greenpeace.

A március 11-i földrengés és szökőár miatt megsérült nukleáris létesítmény körül jelenleg 20 kilométeres körzetben evakuálták a lakókat, a további tíz kilométeres sugarú körben lakóknak pedig javasolta a tokiói kormány, hogy hagyják el otthonukat.

“Legkevesebb 30 kilométeres zónával kellene kezdeni a kiürítést” – vélekedett Jan van de Putte, a környezetvédő szervezet sugárzási szakértője, hozzátéve, hogy még ezen a zónán kívül is különösen figyelni kell a gyerekekre és állapotos nőkre. A Greenpeace arra is figyelmeztetett, hogy olykor egy megsérült erőműtől 40 kilométerre még veszélyesebb a sugárzás az emberi szervezetre, mint a létesítmény közelében.

Eközben a Fukusima-1 atomerőműnél a megengedettnél több mint háromezerszeresére emelkedett a tengervíz radioaktivitása. A jód 131-es izotópjának a küszöbértéket 3355-szörösen meghaladó koncentrációját mérték – közölték szerdán a japán hatóságok.

A március 11-i japán földrengésben és szökőárban megsérült atomerőműtől főként délre, a megrongálódott reaktoroknál mértek erősebb sugárzást a tengerben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik