Nagyvilág

Fukushima nem veszélyezteti Magyarországot

Magyarországon teljesen indokolatlan az aggodalom a Fukushimából kibocsátott radioaktív szennyezés miatt - közölte Turai István, az Országos Frédéric Joliot-Curie Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet (OSSKI) megbízott főigazgató főorvosa.

A főorvos – aki egyben a WHO Sugáregészségügyi Együttműködő Intézet vezetője is – nyílt levelét szerdán juttatta el az MTI-hez az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). Turai István ebben hangsúlyozta: a földrengésben megsérült fukushimai atomerőművek által okozott radioaktív szennyezés egészségre ártalmas mennyiségben még a Japánnal szomszédos Koreáig sem fog eljutni a levegővel.

Megerősítette az ÁNTSZ által már többször közölteket, hogy annak idején Csernobilból nagyságrendekkel több radioaktív izotóp került ki a környezetbe. Ekkor egy-kétezer kilométerre is jól mérhető volt a szennyeződés, amelynek hatása ugyan a lakosság körében is kimutatható volt, de csupán egészségkárosodás kiváltására képtelen mértékben.

Emlékeztetett egy még 1993-ban megjelent könyvére, melyben kifejtette, hogy Csernobil miatt nem lépett fel, s nem léphet fel sugársérülés Magyarországon. Még a kijevi Malév-képviselő tizenkét éves fiának szervezetében is csak az enyhe lefolyású sugársérülés kiváltására képes dózisnál ezerszer kisebb mennyiségű radioaktív anyag jelenlétét mutatták ki intézetükben – emlékeztetett.

Mint írta, szülőként és nagyszülőként megérti a szülők, hozzátartozók, barátok és ismerősök aggodalmait, de sugárorvostani szakemberként mindenkit megnyugtat: az aggodalom teljességgel indokolatlan.

Turai István levelében arra is kitért: mivel a környezeti sugárterhelés egészségkárosító hatása felől sokan érdeklődtek 1993-ban megjelent könyvét hozzáférhetővé tették az OSSKI honlapján. A főorvos szerint a könyvben leírtak ma is aktuálisak. Ebben összesen 45 kérdésre ad választ egyebek mellett a lakossági sugárterhelés forrásairól és mértékéről, Csernobil hatásairól, valamint a hatóságok és a lakosság teendőiről nukleáris baleset esetén – olvasható a főorvos levelében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik