Nagyvilág

Szeptemberben eldől Egyiptom sorsa

Szeptemberben tartják meg Egyiptomban a Hoszni Mubarak elnök bukását követő első parlamenti választásokat, de az elnökválasztás pontos időpontját még nem jelölték ki - jelentette be hétfőn az országot átmenetileg irányító katonai tanács.

Szeptemberben tartják meg Egyiptomban a Hoszni Mubarak elnök bukását követő első parlamenti választásokat, de az elnökválasztás pontos időpontját még nem jelölték ki – jelentette be hétfőn az országot átmenetileg irányító katonai tanács.

“A törvényhozási választásokra szeptemberben kerül sor” – közölte a sajtóval hivatalosan Mamdúh Sahín tábornok, a Fegyveres Erők Legfelsőbb Tanácsának tagja. Hozzátette, hogy a szavazás előtt feloldják majd a szükségállapotról szóló törvényeket. A kitűzött szeptemberi időpont azt jelenti, hogy a Mubarak elnök hatalma idején szétzúzott pártoknak öt hónapjuk lesz arra, hogy felkészüljenek az évtizedek óta első szabad választásokra.

A katonai tanács jóváhagyott egy olyan törvényt is – mondta el Sahin -, amely könnyít a politikai pártok alapításának feltételein. Szavai szerint az új pártoknak ötezer tagot kell toborozniuk a 29 egyiptomi tartományból legalább tízben. Az államfő megválasztásának időpontja még nem dőlt el. “Előbb le kell bonyolítanunk a törvényhozási választásokat, s ha ez meglesz, bejelentjük azt is” – mondta a tábornok.

A katonai tanács irányítja Egyiptomot február 11. óta, amikor Hoszni Mubarak elnök a tömeges tiltakozások hatására lemondott posztjáról. Távozása után a hadsereg felvázolt egy hathónapos menetrendet a parlamenti és az elnökválasztás megtartására, a civil kormányzás helyreállítása érdekében, s már március 19-én népszavazást rendezett az alkotmány reformjáról, amit a szavazók 77 százaléka jóvá is hagyott.

Számos személyiség mindazonáltal túl rövidnek ítéli a féléves időkeretet egy valóban demokratikus átmenet biztosításához.
Az arab országban tavaly november-decemberben tartottak utoljára törvényhozási választásokat, amely a Mubarak vezette kormányzó Nemzeti Demokrata Párt elsöprő győzelmét hozta, a legjelentősebb ellenzéki mozgalmak azonban bojkottálták a második szavazási fordulót, tömeges csalással vádolva a kormánypártot. Az akkor megválasztott parlamentet Mubarak februári távozása nyomán feloszlatták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik