Nagyvilág

Líbia – Lendületben a felkelők

A líbiai felkelők vasárnap bevették Rasz Lanuf városát, majd a még nyugatabbra lévő Ben Dzsávádot is.

Előzőleg elérték el-Ukeilát, az utolsó várost a nyugatabbra fekvő, stratégiai jelentőségű Rasz Lanuf olajkikötő felé vezető úton – jelentette az AFP francia hírügynökség és az al-Dzsazíra arab hírtelevízió.

El-Ukeila mintegy 110 kilométerre nyugatra fekszik Adzsdábíja városától, ahonnan a felkelők szombaton kiszorították Moammer Kadhafi erőit. Ellenőrzésük alá vonták Brega városát is, amely egy héten át a kormányerők kezén volt: a város fontos olajterminál. Adzsdábíja és Brega bevétele a felkelők első jelentős hadisikere azóta, hogy a nyugati szövetséges légierő megkezdte támadásait. Egy lázadó beszámolója szerint gyenge ellenállásba ütköztek. Adzsdábijában a bevonuló felkelők győzelmük heves ünneplésébe kezdtek, a harckocsikon táncoltak, zászlókat lengettek és a levegőbe lőttek.

A kormányerők folyamatosan vonulnak vissza Moammer Kadhafi líbiai vezető szülővárosa, Szirt felé. A lázadók előrehaladásának az üteméből arra lehet következtetni, hogy Adzsdábíja elvesztése után Kadhafi csapatai gyors visszavonulásra kényszerülnek.

A nyugati országok légiereje a jelek szerint jelentős segítséget nyújtott a felkelőknek. A harci gépek szombaton megkezdték Szirt bombázását is. Az egyik helybeli beszámolója szerint az egész éjszaka szakadatlan folytak a légicsapások, és a város valóságos tűztengerré vált. A városlakók közül sokan a sivatagba menekültek.

A még nyugatabbra lévő, a Tripolit és a Szirtet összekötő országút mentén fekvő Miszrátát viszont a Kadhafihoz hű erők vették tűz alá szombaton. Egy helyi orvos szerint legkevesebb 117 civil halt meg március 18-a óta a városban, amely ugyan a felkelők kezén van, de a kormányerők körbezárták. Egy felkelő szerint elképzelhető, hogy Kadhafi szándékosan vonja vissza erőit, mert most Miszráta elfoglalására összpontosít: ebben az esetben az ország nyugati felét teljesen ő ellenőrizné – igaz, a keleti országrész elvesztése árán.

A római Szent Péter téren vasárnap a pápa szokásos Úrangyala imádsága után a líbiai harcokba sodródott felek közötti párbeszéd azonnali megkezdésére és tűzszünetre szólított fel.

.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik