Nagyvilág

NATO-légicsapás következtében civilek haltak meg Afganisztánban

Egy NATO-légicsapás következtében polgári személyek vesztették életüket Dél-Afganisztánban - jelentette be a NATO vezetésű nemzetközi erő (ISAF).

A kiadott közleményében a NATO közölte, hogy “véletlenségből” öltek meg civileket, és vizsgálják a Hilmend tartományban végrehajtott légi támadás körülményeit.

Az első jelentések szerint két járművet találtak el rakéták, hírszerzési információk alapján a nemzetközi erő azt gondolta, egy tálib parancsnok és társai utaznak a járművekben.

A szövetséges erők később megtalálták a roncsokat és a halottakat. Helmand tartomány kormányzója, Muhammad Gulab Mangal szombati közleménye szerint hét polgári személy – két férfi, két nő és három gyerek – vesztette életét, öt civil pedig megsebesült. Tájékoztatása szerint a civilek úgy haltak meg, hogy járművük mellett felrobbant egy másik gépjármű, amelyben egy tálib vezető utazott és amelyet eltalált egy levegő-föld rakéta.

Bár az amerikai és a NATO-parancsnokok megszigorították a légicsapások alkalmazásának szabályait, most is előfordul időnként, hogy tévedésből ártatlan civileket ölnek meg lázadók helyett. Ezek a “melléfogások” komoly súrlódáshoz vezettek Hamid Karzai afgán elnök és nyugati szövetségesei között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik