Nagyvilág

Kadhafi erői Miszrátát ostromolják

A Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erők szombaton két irányból is támadást indítottak a Tripolitól keletre fekvő, felkelők kezén lévő Miszráta ellen.

Aknavető- és tüzérségi tűz alá vették Miszráta város kikötőjét. A Kadhafi-ellenes nyugati katonai koalíció légiereje közben repülőgépekkel és rakétákkal támadta a kormányhoz hű erők városkörüli állásait, valamelyest enyhítve az ostromlott városra nehezedő nyomást.

Miszráta, amely Líbia nyugati részében a felkelés utolsó bástyája, el van vágva a felkelők Kelet-Líbiában harcoló fő erőitől, s hetek óta körbezárva szenvedi el az újabb és újabb tüzérségi támadásokat.

“Kadhafi erői nyugati és keleti irányból is támadják Miszrátát. Heves tüzérségi tűzzel” – mondta el az egyik lázadó a brit hírügynökségnek, hozzátéve, hogy Nyugat felől, a tengerparti országúton harckocsik közelítették meg a várost. “Megpróbálnak katonákat is bejuttatni. Tűz alatt tartják a kikötőt és környékét, ahol a város központját ellátó legnagyobb üzemanyagtartály van.”

Szavai szerint a kikötő környékén több ezer, többnyire egyiptomi vendégmunkás tartózkodik, akik máshonnan menekültek, és abban reménykednek, hogy a kikötőn keresztül kimenekítik őket Miszrátából.

A felkelők egyik szóvivője előzőleg arról számolt be, hogy a Kadhafihoz hű erők tüzérségi támadása valamelyest vesztett az erejéből, miután a nyugati koalíció repülőgépekkel és rakétákkal csapást mért a kormányerők több állására.

Egy miszrátai lakos ugyanakkor arról számolt be, hogy a város központjában a háztetőkről orvlövészek veszik célba az embereket, s azt mondta, hogy az elmúlt hét harcaiban mintegy 115 ember vesztette életét, köztük több gyermek is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik