Nagyvilág

A reaktormag is sérülhetett a japán atomerőműben

Japán atombiztonsági tisztségviselők pénteken közölték: elképzelhető, hogy a Fukusima-1 atomerőmű valamelyik reaktormagja megsérült.

Ha a feltételezés beigazolódik, akkor nagyobb a veszélye annak, hogy több radioaktív szennyeződés kerül a környezetbe.

Nisijama Hidehiko mindazonáltal hozzátette, hogy a szóban forgó reaktornak van valamennyi megtartó képessége. Ebből az következne, hogy a 3. blokk magja sérült meg.

Helyi szakemberek szerint a károsodás inkább más berendezést érhetett, vagy a vezetékhálózatot vagy a pihentető medencét.

A sérülés akkor keletkezhetett, amikor március 14-én hidrogénrobbanás történt a 3. blokk másodlagos konténmentjében, vagyis a nem hermetikusan záró reaktorépületben.

Közben a japán atomenergia ügynökség azt közölte, a csütörtökön sugárfertőzéssel kórházba szállított munkások a biztonságos sugárdózis tízezerszeresének voltak kitéve, miközben az atomerőmű hűtésén dolgoztak – adta hírül a Reuters.

A munkásokat azt követően kellett kórházba szállítani, hogy az atomreaktor közelében folytatott munkálatok alatt gumicsizmájukba radioaktív víz szivárgott, radioaktív égési sérüléseket okozva.

A fukusimai egyes számú atomerőmű két reaktorblokkjában a víz radioaktivitásának rendkívül magas szintje miatt leállították a helyreállítási munkálatokat. Az erőművet működtető áramtermelő vállalat, a Tokyo Electric Power Co. (Tepco) közölte, hogy az egyes és a kettes reaktort körülvevő épület földszintjén találtak erősen radioaktív vizet.

Már több mint tízezer áldozat

Ezalatt tízezer fölé emelkedett a két héttel ezelőtti japán földrengés és szökőár áldozatainak száma – közölte a rendőrség.

A félelmek szerint ennél jóval több halottat követelhetett a kettős katasztrófa az ország legnagyobb szigetén, a Honshun. A helyi idő szerint péntek délelőtt 11-kor nyilvánosságra hozott adatok szerint 10.035 ember biztosan életét vesztette a természeti csapásban, 17.443 személyt pedig eltűntként tartanak számon.

A földrengésben és cunamiban csaknem 2800 ember sebesült meg. Az adatok szerint a mostani katasztrófa volt a legtöbb emberéletet követelő földmozgás Japánban az 1923-as Nagy Kanto-földrengés óta, amelyben több mint 142 ezer ember vesztette életét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik