Nagyvilág

Sugárfertőzést kapott három japán munkás

A március 11-i földregés során megsérült Fukusima 1. erőmű 3 alkalmazottján tapasztalták a sugárfertőzés gyanúját.

A Reuters értesülése szerint két személyt haladéktalanul kórházba szállították, állapotukról, illetve a harmadik alkalmazottról egyelőre nem érkezett további információ. A dolgozók az elektormos kábelek fektetésekor radioaktív hatásnak voltak kitéve – mondta az Associated Pressnek a japán nukleáris ügynökség szóvivője.

Famio Matsuda elmondta: a fukusimai erőmű 3-as reaktorában tevékenykedő munkások 180 millisievert sugárdózisnak voltak kitéve, amely a megengedett 250 millisievert alatt van. Az AP szerint két tucat személy sérült meg a természeti katasztrófát követő radioaktív sugárzás következtében.

Időközben újabb országok vezettek be importkorlátozásokat a japán reaktorbaleset környékéről származó élelmiszerekkel szemben.

Ausztrália csütörtökön betiltotta a nem egészen két héttel ezelőtti japán földrengés és szökőár következtében sérült fukusimai atomerőmű környékéről származó élelmiszerek behozatalát. Az ausztrál hatóságok ugyanakkor közölték, elhanyagolható az ausztrál fogyasztókra leselkedő sugárfertőzés-veszély.

Kanadában a behozatal szigorítását jelentették be. Az importőröknek igazolniuk kell, hogy a fukusimai atomerőmű körüli négy prefektúrából – Fukusimából, Ibarakiból, Tocsigiből és Gunmából – származó tejtermékek, gyümölcsök és zöldségek nem károsak az egészségre.

Hongkongban közölték, betiltották az említett négy japán prefektúrából és egy ötödikből, Csibából származó zöldségfélék, tej, hús, hal és tengeri gyümölcsök behozatalát. Közben hírek szerint Kínában és Hongkongban az emberek pánikszerűen elkezdtek jódozott sót vásárolni; a közkeletű hiedelem szerint ugyanis a jódozott só ellenszere lehet a radioaktív sugárzásnak.

A japán kormány előző nap közölte, hogy az egészségügyi határértéket meghaladó sugárzást mutattak ki az északkelet-japáni Fukusima prefektúrában termesztett 11 zöldségféléből.

Eközben huszonhatezer fölé emelkedett a március 11-i japán földrengés és szökőár áldozatainak és eltűntjeinek száma – közölte helyi idő szerint csütörtök délelőtt a japán rendőrség. Ráadásul a halottak folyamatosan emelkedő száma tovább nőhet a Honshu sziget északkeleti partján pusztított kettős csapás nyomán.

A rendőrség legfrissebb adatai szerint 9700 ember vesztette életét a tragédiában, és 16.501 embert kezelnek eltűntként. A 9,0-es erejű földmozgásban több mint 2700 ember sebesült meg. Az adatok szerint a mostani katasztrófa volt a legtöbb emberéletet követelő földmozgás az 1923-as Nagy Kanto-földrengés óta, amelyben több mint 142 ezer ember vesztette életét.

AJÁNLOTT LINKEK:

Javul a helyzet Japánban (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik