Nagyvilág

Huszonnégy év afgán civilek gyilkolásáért

Vádalku keretében 24 évi szabadságvesztésre ítélte szerdán Washingtonban a hadbíróság az amerikai hadsereg egyik tizedesét, aki bűnösnek vallotta magát három fegyvertelen afgán civil megölésében.

Jeremy Morlock és 11 társa a vád szerint előre kitervelten titokban és kedvtelésből civileket gyilkolt és csonkított meg Afganisztánban. A kegyetlenkedésekről készült felvételeket hétfőn nyilvánosságra hozta a német Der Spiegel hetilap.

A 22 éves tizedes összeesküvésben, az igazságszolgáltatás félrevezetésében és kábítószer-fogyasztásban is bűnösnek vallotta magát. Huszonnégy évre ítélték, leghamarabb 8 év letöltése után kerülhet szabadlábra. Ez a legsúlyosabb bűnügy, amely nyilvánosságra került az afganisztáni háború kitörése óta.

Morlock elismerte, hogy tavaly január és május között Kandahár tartományban vezető szerepet játszott három civil meggyilkolásában. A bíró, Kwasi Hawks alezredes kérdésére, hogy a leadott lövésekkel elriasztani vagy megölni akarták-e az áldozatokat, a tizedes azt felelte: “Az volt a tervünk, hogy embereket gyilkoljunk”.

A katona az első volt abból az ötből, akit az afganisztáni gyilkosságok miatt hadbíróság elé állítanak. Hét további társukat egyéb bűncselekmények – tanúk megfélemlítése, kábítószer-fogyasztás, holttest meggyalázása – elkövetésével vádolják.

Morlock bevallotta, hogy társaival 2009 végén kezdte el a bűntettek kitervelését, önvédelemnek tüntetve fel az emberölést. Az áldozatok holtteste mellett fegyvereket helyeztek el. A vádlott szerint szakaszának összes tagja tudta, hogy ártatlanokat ölnek meg. A halálbrigád vezetője Calvin Gibbs törzsőrmester volt, aki szintén hadbíróság előtt felel majd tetteiért.

A Der Spiegelben megjelent három fotó egyikén éppen Morlock látható, amint mosolyogva, a hajánál fogva fordítja az egyik halott arcát a fényképezőgép felé. A német hetilap nem közölte, hogy milyen forrásból jutott az amerikai hadsereg által titkosként kezelt felvételekhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik