Nagyvilág

24 évet kap az afganisztáni halálbrigád amerikai vezetője

Vádalku keretében 24 évi szabadságvesztésre ítélte szerdán Washingtonban a hadbíróság az amerikai hadsereg egyik tizedesét.

Jeremy Morlock és 11 társa a vád szerint előre kitervelten titokban és kedvtelésből civileket gyilkolt és csonkított meg Afganisztánban. A kegyetlenkedésekről készült felvételeket hétfőn nyilvánosságra hozta a német Der Spiegel hetilap.

A 22 éves tizedes összeesküvésben, az igazságszolgáltatás félrevezetésében és kábítószer-fogyasztásban is bűnösnek vallotta magát. Huszonnégy évre ítélték, leghamarabb 8 év letöltése után kerülhet szabadlábra. Ez a legsúlyosabb bűnügy, amely nyilvánosságra került az afganisztáni háború kitörése óta.

A katona az első volt abból az ötből, akit az afganisztáni gyilkosságok miatt hadbíróság elé állítanak. Hét további társukat egyéb bűncselekmények – tanúk megfélemlítése, kábítószer-fogyasztás, holttest meggyalázása – elkövetésével vádolják.

Morlock bevallotta, hogy társaival 2009 végén kezdte el a bűntettek kitervelését, önvédelemnek tüntetve fel az emberölést. Az áldozatok holtteste mellett fegyvereket helyeztek el. A vádlott szerint szakaszának összes tagja tudta, hogy ártatlanokat ölnek meg. A halálbrigád vezetője Calvin Gibbs törzsőrmester volt, aki szintén hadbíróság előtt felel majd tetteiért.

A Der Spiegelben megjelent három fotó egyikén éppen Morlock látható, amint mosolyogva, a hajánál fogva fordítja az egyik halott arcát a fényképezőgép felé. A német hetilap nem közölte, hogy milyen forrásból jutott az amerikai hadsereg által titkosként kezelt felvételekhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik