Nagyvilág

Füst Fukushimában

Evakuálták a személyzetet a Fukushima-1 atomerőműből, miután a 3-as, később pedig a 2-es reaktorból is szürke füst kezdett felszállni.

A 3-as reaktorban okozta a legsúlyosabb károkat a március 11-i földrengés és szökőár: a felső építmény tetejét teljesen felszakította a múlt héten egy erős robbanás. A detonációt az okozta, hogy a hűtővíz szintjének csökkenésekor hidrogén szabadult fel, amely a belső acéltartály és a külső beton borítás közé jutva oxigénnel vegyült, és berobbant. A 3-as blokk helyzete azért a legaggasztóbb, mert ott plutónium- és uránoxidból álló kevert üzemanyag (MOX) van, amelynek kigőzölgését károsabbnak tartják az uránalapú fűtőanyagénál.

Fehér füst kezdett felszállni hétfőn helyi idő szerint kora este az atomerőmű 2-es reaktorából is, a 3-asból viszont megszűnt a füstkiáramlás – közölte az országos nukleáris biztonsági hivatal szóvivője. A 2-es blokkban eközben javítási munkálatok folytak, hogy újra beindulhasson a berendezések egy része, főként a vezérlőteremben. A biztonsági hivatal nem adott magyarázatot a történtekre, de szakértők szerint nem páráról, hanem valamilyen égésből származó füstről van szó.

Amano Jukija, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója hétfőn úgy vélekedett, “semmi kétsége” afelől, hogy Japán sikeresen túljut a nukleáris válságon. A japán diplomata a szervezet kormányzótanácsának rendkívüli bécsi ülését megnyitva elmondta: a NAÜ “minden eszközével azon dolgozik, más országokkal és nemzetközi szervezetekkel együttműködve, hogy segítsen Japánnak véget vetni a válságnak és minél inkább csökkenteni annak hatásait”.

A japán hatóságok elhárították Franciaország ajánlatát, hogy speciális robotokat küldene a fukusimai erőműben szükséges javításokra. A japánok szerint ezek a gépek “nem alkalmasak” a helyzet kezelésére – közölte a francia nukleáris biztonsági hivatal.

Az Egyesült Államok hétfőn kálium-jodidot bocsátott a Tokióban és Japán más részein élő és dolgozó alkalmazottai és családtagjaik rendelkezésére a sugárzás elleni óvintézkedésként – olvasható a washingtoni külügyminisztérium közleményében.


A fukushimai erőmű 3-as reaktorából szürke füst száll fel Fotó: MTI / AP / TEPCO / Kyodo News

A fukushimai erőmű 3-as reaktorából szürke füst száll fel Fotó: MTI / AP / TEPCO / Kyodo News

Kan Naoto kormányfő röviddel korábban úgy vélekedett a Kyodo hírügynökség jelentése szerint, hogy az erőműben lassanként javul a helyzet, miközben a tűzoltók és a technikusok éjt nappallá téve dolgoznak egy nagyobb katasztrófa elkerülése érdekében. A Tepco azt közölte, hogy mind a hat reaktort sikerült már rákötni az áramforrásra, de a bekapcsolás előtt a technikusoknak még tesztelniük kell a berendezéseket a rövidzárlat elkerülése érdekében. Az NHK televízió szerint ez két-három napot igényelhet.

A biztonsági hivatal ugyanakkor bírálta az üzemeltető Tepco magáncéget, amiért a földrengés és a szökőár előtti hetekben többször is elmulasztotta a nagyon fontos ellenőrzéseket. Kilenc nappal a katasztrófa előtt kiadott jelentésében a hivatal azt rótta fel a vállalatnak, hogy 33 berendezés vizsgálatát nem végezte el, köztük generátorokét, szivattyúkét és a hűtőrendszerek más részegységeiét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik