Nagyvilág

Halálos oszlatás Szíriában

Egy ember meghalt és legalább százan megsérültek vasárnap a szíriai Deraában, amikor a biztonsági erők megpróbálták feloszlatni a több ezres tüntetést.

Vasárnap már harmadik napja tüntettek a városban követelve a 48 éve hatályos, rendkívüli állapotokat elrendelő törvény eltörlését. Egy szemtanú elmondta, hogy a biztonsági erők könnygázzal támadtak a tömegre; legalább negyven személyt ápoltak az óváros Omar mecsetében. “A mecset most egy tábori kórház. A biztonságiak tudják, hogy nem léphetnek be az óvárosba vérontás nélkül” – mondta egy lakó. Egy polgárjogi aktivista szerint a vasárnapi összetűzésnek egy halálos áldozata van.

A tömeg azért is tiltakozott, mert a szíriai biztonsági erők pénteken tüzet nyitottak egy békés tüntetésre, amelynek résztvevői politikai szabadságjogokat és a korrupció beszüntetését követelték. A pénteki incidensben négyen haltak meg.

A kormány a közelégedetlenség lecsillapítására megígérte, hogy kiengedi azt a 15 gyereket, akiket azért vettek őrizetbe, mert szabadságot követelő jelszavakat írtak a város épületeire.

Egy kormánynyilatkozat azzal magyarázta a biztonságiak pénteki fellépését, hogy magukat magas rangú tiszteknek kiadók “beszivárogtak” a városba és utasították a biztonsági erőket, hogy tüzeljenek bármely gyanús gyülekezetre. A nyilatkozat egyúttal éberségre szólítja a lakosságot, hogy jelentsék, ha hasonló megtévesztést tapasztalnak.

A 20 milliós országban, ahol 1963 óta van hatalmon a Baasz párt, rendkívül ritka, hogy a kormányzó hierarchia engedményt tesz egy népi követelésnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik