Nagyvilág

A tokiói ellenzék nem akar egységkormányt

A legjelentősebb japán ellenzéki párt vezetője közölte: nem venne részt a Kan Naoto által felvetett nemzeti egységkormányban.

A kormányzó Japán Demokrata Párthoz (JDP) közeli forrásokból pénteken ismertté vált, hogy a párt vezetése áttekinti azt a tervet, amelynek értelmében három fővel kiegészítenék a kormányt.

Egy-egy helyet a Liberális Demokrata Párt vezetőjének, Tanigaki Szadakazunak és az Új Komeito Párt irányítójának, Jamagucsi Nacuónak ajánlanának fel. A harmadik tárcát a JDP egyik befolyásos vezetője, Szengoku Josito kapná, akit a mostani természeti katasztrófa következményeinek felszámolásával és a helyreállítással bíznának meg.

Tanigaki azonban szombaton kijelentette, hogy nem venne részt egy ilyen kormányban.

A kormányról szóló hatályos törvény értelmében a kabinetnek legfeljebb 17 tagja lehet. Jelenleg éppen ennyien viselnek tisztséget Kan Naoto kormányában, a terv megvalósításához ezért módosítani kellene a törvényt. A kormányfő célja a nemzeti összefogás kifejezáse volt a katasztrófa utáni újjáépításre hivatkozva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik