Nagyvilág

A szakértő szerint nem lesz háború Líbiában

Kizárt, hogy az irakihoz vagy afganisztánihoz hasonló átfogó nemzetközi hadművelet induljon Líbia ellen, nyugati szárazföldi haderő biztosan nem fog az észak-afrikai ország területére lépni - mondta Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő pénteken.

A
Líbia elleni háború több szempontból is kizárt. Gigantikus területű (1,7
millió négyzetkilométer) országról van szó, egy ilyen akció katonailag
kivihetetlen lenne a Nyugat számára. Ennél fontosabb, hogy nincs meg a
nemzetközi politikai akarat, az ehhez szükséges újabb BT-határozatot az
oroszok és a kínaiak már megvétóznák – foglalt állást a Zrínyi Miklós
Nemzetvédelmi Egyetemen működő Stratégiai Védelmi Kutató Intézet (SVKI)
vezetője.

A szakértő rámutatott: a Nyugat egyértelműen Moammer
Kadhafi vezető bukását akarja, de a líbiai nép helyett nem fogja
megdönteni a jelenlegi rendszert. A nemzetközi közösség nem is
támogathatja fegyveres erővel a polgárháborús feleket – hangsúlyozta.

Az
ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtök este szavazta meg a Líbia feletti
repüléstilalmi övezetről, és a támadás által fenyegetett civil lakosság
védelmében szükséges intézkedésekről szóló határozatot.

A
biztonságpolitikai szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy az
ellenszavazat nélkül elfogadott BT-határozatnak erős politikai üzenete
van. Nagy a jelentősége annak, hogy a határozatot – ha nem szavazott is
igennel, hanem tartózkodott – Oroszország mellett Kína is tudomásul
vette. Peking a döntés előtt valószínűleg konzultált az arab államokkal;
a repüléstilalmi övezet bevezetését a nemzetközi közvélemény egésze
támogatja.

Tálas Péter szerint a mostani nemzetközi fellépés úgy
is végződhet, hogy a repüléstilalmi övezet ellenére Kadhafi erői leverik
a felkelést. Ez esetben hosszú elszigeteltség várna Líbiára, a
kiközösített rezsim napjai meg lennének számlálva. Ennek időtartamát nem
lehet megjósolni, és a Nyugat megkísérelhetné a szankciók szigorítását,
de erre nem sok eszköze van. A másik, kedvező kimenetel az lehet, hogy
sikerül “életet lehelni” a felkelésbe, mozgósíthatók lesznek az
ellenzéki erők, és megdöntik Kadhafi hatalmát – mondta
biztonságpolitikai szakértő.

Az SVKI vezetője úgy látja, Kadhafi
felveheti a kesztyűt a Nyugattal és harcba szállhat a repüléstilalmat
kikényszerítő erőkkel, de ez esetben biztosan elbukik. Másik
lehetőségként tárgyalásokat kezdhet a felkelőkkel, erre azonban kicsi az
esély. A biztonságpolitikai szakértő arra is rámutatott, hogy még sok
minden történhet Líbiában, az is előfordulhat, hogy a fegyveres erők egy
része a lázadók mellé áll. Az szerinte nehezen elképzelhető, hogy az
emberiesség elleni bűncselekmények miatt a Nemzetközi Büntetőbíróság elé
idézett Kadhafi békében élje le hátralévő napjait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik