Nagyvilág

Ezrek tüntettek Iránban

A kormány felhívására ezrek tüntettek pénteken Teheránban a Bahreinben, Líbiában és Jemenben zajló népfelkelések mellett - tájékoztatott az állami televízió.

A demonstrálók a pénteki imát követően gyűltek össze.
A tüntetők a líbiai felkelés és a jemeni kormányellenes megmozdulások melletti szolidaritás kifejezése mellett elsősorban a bahreini népfelkelést támogató jelszavakat skandáltak. A Perzsa-öböl menti királyságban – Iránhoz hasonlóan – a síiták vannak többségben, akik már február közepe óta követelik a nagyobb politikai szabadságot, illetve a kisebbségi szunnita felekezethez tartozó rezsim távozását.

Teherán a minap visszahívta bahreini nagykövetét tiltakozásul a hatóságok felkelőkkel szembeni elnyomása miatt. Irán hasonlóképp elítélte azt, hogy Szaúd-Arábia katonákat küldött a szigetországba a szunnita vezetés támogatására.

“Halál Amerikára!”, “Halál Izraelre!”, “A szaúdiak bűncselekményt követnek el, az Egyesült Államok pedig partner ebben” – kiabálták az utcára vonulók.

“Ami igazán fájdalmas, az az, hogy amikor a (bahreini) hatalom gyengének bizonyult, akkor felhívást intézett Szaúd-Arábiához, hogy az küldjön csapatokat. Ez a lépés teljesen szembemegy a nemzetközi joggal.” – hangsúlyozta pénteken a híveknek szónoklatot tartó Ahmad Dzsanati ajatollah.

“Nem kell elfogadni a megalázást. Harcolni kell. Meghalni vagy győzni, nincs más választás” – szögezte le a vallási tisztviselő.

A pénteki imára összegyűltek közül többen azt kiabálták, hogy “Halál Kadhafira”. A líbiai vezetőt az ajatollah beszédében “hibbantnak” nevezte, mint mondta, erről árulkodik már az ezredes arca is.

“Ma a líbiaiak életre keltek. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elfogadott határozat a Líbia feletti repüléstilalmi zónáról segíteni fog nekik egy keveset. Reméljük, hogy a líbiaiaknak sikerül győzniük.” – fogalmazott Dzsanati.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik