Nagyvilág

Újabb tűz a fukusimai atomerőműben

Kimenekítették a földrengésben megsérült fukusimai atomerőműből a dolgozókat, miután a létesítményben növekedni kezdett a sugárzás szintje. A munkásokat később visszaengedték.

Helyi idő szerint “10 óra 40 körül rendeltük el a dolgozók evakuálását, a kapuk környékén mért adatok miatt” – közölte a hivatal illetékese. A személyzet később visszatérhetett a nukleáris létesítménybe.

A televíziós felvételek tanúsága szerint előzőleg fehér füst szállt fel az erőmű négyes reaktorának épületéből, ahol hajnalban – eddig ismeretlen eredetű – tűz ütött ki. A lángokat később sikerült megfékezni, ám nem sokkal később Edano Jukio kormányszóvivő bejelentette, hogy emelkedni kezdett a sugárzás szintje az erőműnél. A szóvivő úgy nyilatkozott, hogy elképzelhető, hogy megsérült a reaktor burkolata, és a kiáramló fehér füst valójában a távozó vízgőz.

Az erőmű mérnökei péntek óta próbálják megoldani a földrengés és a szökőár teremtette nukleáris vészhelyzetet a fukusimai létesítménynél, ahol eddig négy robbanás történt, és kétszer is tűz ütött ki. Az atomerőmű 3-as reaktorát katonai helikopterről hűtik, a japán NHK televízió szerdán képeket mutatott egy helikopterről, amely a tengerből mert egy tartályba vizet, és azzal az erőmű fölé repült.

A létesítmény húsz kilométeres körzetéből több tízezer embert telepítettek már ki a hatóságok, a további 20-30 kilométerrel távolabb élőket pedig arra szólították fel, hogy maradjanak otthonaikban, zárt helyen.

A császár imádkozik

Imádkozik az emberek biztonságáért a japán uralkodó – ezt maga Akihito császár mondta szerdai televíziós beszédében, amelyben “mély aggodalmát” fejezte ki az egyre mélyülő nukleáris válsághelyzet miatt. A palota tájékoztatása szerint nem volt még példa arra, hogy a császár beszéddel forduljon a japánokhoz egy természeti csapás után.

A japánok többsége által mélyen tisztelt 77 éves uralkodó beszédében elismerte, hogy még mindig nem tudni, hogy pontosan hányan haltak meg a pénteki kettős katasztrófában. A japán hatóságok szerdai közleménye szerint szerint 3676 ember biztosan életét vesztette és 7843 személyt eltűntként tartanak számon.

Nincs nemzetközi sugárzásveszély

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kínai képviselője szerint nincs bizonyíték a japán atomkatasztrófából származó sugárzás jelentős nemzetközi terjedésére.

A WHO közleményében cáfolta azt az sms-ben terjedő hírt, miszerint a meghibásodott japán atomerőműből származó radioaktív felhő átterjedhet egész Ázsiára. A nemzetközi szervezet arra bátorította a kormányokat, hogy oszlassák el az efféle híreszteléseket, mivel ezek pánikot okozhatnak.

Folyamatos utórengések

Közben az Orosz Tudományos Akadémia földtani szolgálata azt közölte, hogy szerdán immár három 6,2-es erősségű földrengés volt Japánban. A rengés epicentruma a Csendes-óceánban, Honsú-szigettől északkeletre, a fészke pedig 33 kilométeres mélységben volt. Amerikai kutatók adatai szerint az epicentrum Mito városától 69 kilométerre délkeletre, míg a fővárostól, Tokiótól 95 kilométerre keletre tehető.

Március 11-e óta, amikor Honsú-sziget keleti részén 9-es erősségű rengés volt, amit szökőár követett, már 37 hatos vagy annál erősebb földrengést regisztráltak. Az ennél gyengébb mozgások száma több százra tehető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik