Nagyvilág

Tizenháromszor feküdt le egy tinivel Berlusconi

Tizenhárom alkalommal fizetett a szexért tavaly egy marokkói tinédzsernek Silvio Berlusconi – derült ki az olasz kormányfő ellen indított per ügyirataiból.

Az AP hírügynökség által ismertetett vádirat a Ruby becenéven elhíresült marokkói tinédzser mellett 32 másik lányt is megemlít, akik részt vettek az olasz kormányfő „bunga, bunga” néven elhíresült, milánói villájában tartott tivornyáin, melyek a legtöbbször erotikus táncokkal, majd Berlusconi szexpartnerének kiválasztásával végződtek.

A vád szerint Ruby még kiskorúnak számított a kormányfővel való együttléte idején, amely bűncselekménynek minősül Olaszországban. A marokkói lány azonban tagadja, hogy közösült volna Berlusconival.

Az ügyben eljáró ügyészek a miniszterelnök három női segédjét azzal gyanúsítják, hogy ők választották ki Berlusconi leendő partnereit, akik pénzért vállalták, hogy szexuális kapcsolatot létesítenek a kormányfővel. A vádlók szerint a miniszterelnök segédjei bűnszervezetben vették rá Rubyt a prostitúcióra.

Az olasz kormányfő ellen ezen kívül egy másik ügyben is eljárás indult. A milánói bíróságon kiskorúak prostituálásával vádolják, illetve azzal, hogy befolyását kihasználva megpróbálta ezt eltussolni. Berlusconi tagadja a vádakat, és azt állítja, összeesküvés áldozata lett.

AJÁNLOTT LINKEK:

Három nő mond ítéletet Berlusconiról (kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik