Nagyvilág

Újabb Berlusconi-botrány

Vizsgálat indult Olaszországban egy sajtójelentés miatt, amely Silvio Berlusconi szexbotránya kapcsán felvetette annak a lehetőségét, hogy a miniszterelnök bűnössége eltussolása érdekében vesztegetéssel is próbálkozott.

Miután
a politikus ellen vádat emeltek kiskorú prostituálttal létesített
kapcsolat, és a prostituált érdekében elkövetett hivatali visszaélés
miatt, egy olasz újság a múlt héten azt írta, hogy februárban két olasz
férfi járt a Ruby néven ismert marokkói lány szülővárosában, s meg akart
vesztegetni egy hivatalnokot azért, hogy a születési anyakönyvben két
évvel korábbira változtassa Ruby születési dátumát. A kísérlet nem
sikerült, mert a megkörnyékezett hivatalnok megijedt, s elutasította az
ajánlatot.

A jelentésben nem szerepelt ugyan, hogy ki bízta meg a
két férfit, de a módosítás egyértelműen Berlusconinak kedvezett volna,
mert ha a marokkói lány, valódi nevén Karima el-Mahroug, 1990-es
születésű, akkor már nem volt kiskorú, amikor tavaly február és május
között kapcsolatban állt az olasz kormányfővel.

Az Il Fatto
jelentése nyomán kezdődött vizsgálatot Silvio Berlusconi ügyvédei
kezdeményezték, akik szerint megbízójuknak semmi köze az állítólagos
vesztegetési kísérlethez, s az újsághír komoly kárt okozott neki.
“Bárki, aki ismeri a marokkói törvényt, tudja, hogy egy városi anyakönyv
meghamisítása tökéletesen haszontalan és nevetséges próbálkozás, mivel
számos kormányhivatalban őrzik a másolatát” – jelentette ki Niccolo
Ghedini ügyvéd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik