Nagyvilág

Japán segítséget kért a NAÜ-től

Japán kormány segítséget, egy szakértői csoport helyszínre küldését kérte hétfőn a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségtől (NAÜ).

A segítségkérést Fukusima-1 atomerőműben bekövetkezett robbanások tették indokoltá – közölte a japán Amano Jukija, a NAÜ főigazgatója a szervezet bécsi székhelyén.

A főigazgató ezt megelőzően zárt ajtók mögötti, műszaki jellegű tanácskozást tartott beosztottaival, és ezen megbeszélést folytattak a segítségnyújtás részleteiről. A NAÜ már pénteken, a 9-es erősségű földrengés és a szökőár után azonnal felajánlotta segítségét Japánnak.

Amano közölte, hogy bár a rengés kárt tett a japáni erőművekben is, a tenger pedig elárasztott közülük többet, valamint megszűnt az áramellátásuk, minden erőművi reaktortartály ép maradt, és minimális a környezetbe került radioaktív anyag mennyisége.

“A modern kori történelem egyik legkatasztrofálisabb természeti csapása történt, amelynek egyelőre nem ismerjük a kiterjedtségét. Részvétemet nyilvánítom a japán lakosságnak és a kormánynak” – olvasható a főigazgató közleményében.

“A japán hatóságok szélsőségesen nehéz körülmények között, megfeszített erővel dolgoznak, hogy stabilizálják az atomerőműveket, és helyreállítsák a biztonságot. Nem akarunk okosabbak lenni azoknál, akik a helyszínen vannak. Mindazonáltal tudni kell, hogy az üzemeltetőket is érték emberi tragédiák” – közölte a főigazgató, hozzátéve, hogy a pénteki földrengés óta a NAÜ baleseti és sürgősségi központjának szakemberei a nap 24 órájában dolgoznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik