Nagyvilág

Japán – Újabb robbanás történhet az atomerőműben

Nem zárható ki egy újabb robbanás lehetősége a fukusimai atomerőmű egyik reaktorában, de valószínűtlen, hogy ez kárt okozhatna a reaktor borításában - közölte Edano Jukio kormányszóvivő.

Szombaton robbanás döntötte romba a Tokiótól 240 kilométere északra található fukusimai atomerőmű egyes reaktorépületének betonburkolatát. A detonációt az okozta, hogy a földrengés miatt megsérült a reaktor hűtőrendszere, s a hűtővíz szintjének a csökkenésekor hidrogén szabadult fel, amely a két tartályfal közé jutva oxigénnel vegyült, és berobbant. Most ugyanez a folyamat játszódik le a hármas reaktorban is.

Edano Jukio szerint a robbanásveszély azért áll fenn a Fukusima-1 atomerőmű hármas reaktorában, mert robbanékony hidrogén gyülemlett fel benne. A robbanás következtében megemelkedne ugyan a környéken a sugárzás szintje, de ez nem jelenthet veszélyt az ottani települések lakóira nézve – tette hozzá a szóvivő, aki szerint valószínűleg “deformálódott” a hármas reaktor magja, s “nagyon valószínű”, hogy részben megolvadtak a fűtőelemek . A reaktormag teljes megolvadása esetén urán és más hasadóanyagok kerülhetnek a környezetbe, ami súlyos egészségkárosodást okozhat.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy az egyes fukusimai atomerőmű hat reaktorából négyben nem adódtak semmilyen problémák. A két meghibásodott atomreaktort aligha lehet majd helyreállítani, mert tengervízzel és bórsavval töltik fel őket, hogy lehűtsék és csökkentsék bennük a nyomást.

A baleset során vasárnap 19, előző nap pedig 3 embert ért sugárfertőzés, őket kórházban ápolják. A két fukusimai atomerőmű térségéből eddig több mint 170 ezer embert telepítettek ki, s tízről húsz kilométeres sugarú térségre terjesztették ki a vészhelyzeti minősítést.

Egyedül a Mijagi prefektúrában valószínűleg meghaladja a tízezret a pénteki földrengés, illetve az utána következő szökőár halálos áldozatainak a száma – közölte vasárnap a helyi rendőrség parancsnoka. A 2,3 millió lakosú Mijagi prefektúra a földrengés és szökőár sújtotta három japán prefektúra egyike.

A helyi meteorológiai szolgálat szakértői közölték vasárnap, hogy az elkövetkező három napban újabb, 7-es fokozatot meghaladó erejű földrengésekre lehet számítani. A szakértők 70 százalékra teszik ennek a valószínűségét. Az elmúlt két nap alatt Japánban több mint 300 földrengést észleltek, a 3-as és a 7-es fokozat között váltakozott az erejük. A földmozgások többségének a központja Honsú északkeleti partvidékétől keletre fekvő térségben, a Csendes-óceánban volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik