Nagyvilág

Felnyitották Kaczynski sírját

Tíz nappal a repülőszerencsétlenségben életét vesztett Lech Kaczynski néhai lengyel államfő és felesége, Maria Kaczynska temetése után felnyitották az elnöki pár szarkofágját a krakkói királyi vár, a Wawel székesegyházában - erősítette meg a síremléket készítő művész.

Arról, hogy miért kellett a sírt felnyitni, amelyben tavaly április 18-án temették el ünnepélyesen a Kaczynski házaspárt, a szobrász nem nyilatkozott – írta hétvégi számában a Polska-The Times című lengyel lap. “Utasítottak, hogy nyissam fel a sírt, majd zárjam le ugyanúgy, mint volt” – mondta az alabástromszarkofág készítője, Jan Siuta, azt állítva, hogy az ő feladata csak a technikai részletekre szorítkozott.

A szobrász eddig állítása szerint, azért nem, mert kötötte őt a titoktartás. Nemrég azonban telefonhívást kapott egy ismeretlentől, aki “hivatalosan engedélyezte” számára, hogy megerősítheti a szarkofág felnyitásának tényét.

Egy volt államvédelmi tisztségviselő szerint ugyancsak a BOR kötelezhette korábban titoktartásra a szobrászt, aki nem tudta, hogy ehhez a hatóságoknak nincs joguk, még egy államfő esetében sem. Egyelőre Jan Siuta az egyetlen tanú, aki nyilvánosan beszélt a szarkofág felnyitásáról. Ettől függetlenül a második temetésről szóló híresztelések már egy ideje keringenek a lengyel médiában, sőt egyesek még azt is felvetették, hogy nem is az elnöki pár nyugszik a sírban. A Newsweek-Polska című lengyel hetilap egy héttel ezelőtt azt írta, hogy a szarkofágban elhelyeztek egy kisebb koporsót az elnöki pár maradványaival, amelyeket már a tetemek moszkvai törvényszéki vizsgálata során azonosítottak.

Rafal Rogalski ügyvéd, a katasztrófa sok áldozata családjainak jogi képviselője a múlt heti lapjelentést sem nem cáfolta, de nem erősítette meg. Elzárkózott a tény kommentálásától Jaroslaw Kaczynski, a volt elnök ikertestvére is, aki azt mondta, hogy “túlságosan fájdalmas lenne számára erről beszélni”.
Az államügyészség még vizsgálatot is indított a második temetés ügyében, de ezt utóbb leállították. A lengyel jog szerint egy sírhely bármilyen megbolygatása, beleértve a felnyitását, exhumálásnak minősül, és az állami népegészségügyi és járványügyi szolgálat engedélyére van hozzá szükség. A megfelelő krakkói hivatal azonban mit sem tud a második waweli temetésről. Tehát jogsértés történt.

De vajon miért kellett a sírfelnyitást titokban tartani? Megfigyelők szerint a megboldogult elnök családjának érdekeit tartották szem előtt a hatóságok. Az ismert lengyel politológus, Jadwiga Staniszkis szerint hiba volt az ügyet nyilvánosságra hozni. “Ezek olyan intim részletek, amelyekről egyedül a családnak kell tudnia” – mondta. Marcin Dubieniecki, a néhai elnök veje hasonlóan nyilatkozott. “A nyilvánosságra hozatal semmit sem tesz hozzá a katasztrófához, nincs semmi jelentősége” – nyilatkozott a Polska-The Times-nak Lech Kaczynski egyetlen lányának férje.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik