Nagyvilág

Nincs külföldi áldozat Japánban

A japán külügyminisztérium helyi idő szerint 22:42-kor kiadott tájékoztatásában közölte, hogy az áldozatok, sérültek között nincs külföldi állampolgár - mondta Tokióból Erdős Attila, a magyar nagykövetség első titkára.

A hatóságok arra számítanak, hogy a természeti csapás halálos áldozatainak száma a most ismert 300-400-hoz képest jelentősen emelkedni fog. Közel 350 embert eltűntként tartanak számon.

Hetvennyolc évvel ezelőtt, 1933-ban egy 8,1-es erősségű rengést követően a térségben háromezer ember halt meg.

Az NHK állami televízió közlése szerint a tengerparton talált áldozatok megfulladtak. A Szendai közelében található egyik kőolaj-vegyipari üzemben nagy erejű robbanás történt. A földrengés nyomában legalább 80 helyen keletkezett tűz az északkeleti part menti városokban.

Japánban a helyenként hét méter magas tengerár autókat, bárkákat és lakóházakat sodort el. Az országban minden kikötő bezárt, leállították a kirakodásokat is – közölték tengeri szállítmányozók.

Eltűnt egy személyvonat

A Kyodo hírügynökség jelentése szerint a 8,9-es erősségű földrengés utáni szökőárban eltűnt egy személyvonat, és a hatóságok egyelőre nem találják. Az nem ismeretes, hányan utazhattak az East Japan Railway vasúttársaság szerelvényén, amelynek a Mijagi prefektúrában lévő kelet-macusimai Nobiru állomás közelében veszett nyoma.

Szökőár elsodorta kisrepülőgépek és autók állnak más hordalék között a vízben a Mijagi prefektúrabeli Szendai repülőterének környékén. Fotó: MTI / EPA (Képgaléria!)

Szökőár elsodorta kisrepülőgépek és autók állnak más hordalék között a vízben a Mijagi prefektúrabeli Szendai repülőterének környékén. Fotó: MTI / EPA (Képgaléria)

A szökőár elsodort egy hajót is száz utassal – közölte Mijagi prefektúra rendőrsége. Egyelőre nincs értesülés a hajó és az utasok sorsáról. A hajó Iszimaki város hajógyárának a tulajdona.

Megrémültek az emberek

Szemtanúk soha nem tapasztalt erősségű földmozgásként írták le a pénteki rengést. “Én teljesen megrémültem és még mindig félek. Soha nem éltem át korábban ilyen nagy földrengést” – mondta Hidekatsu Hata, egy tokiói étterem vezetője.

“Az emberek elárasztották az utcákat. Hihetetlen. Mindenki haza akar jutni, de nem látni egy taxit sem” – mesélte Kodzsi Goto fővárosi lakos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik