Nagyvilág

Volt államfő a vádlottak padján

Párizsban megkezdődött Jacques Chirac történelminek nevezett pere.

Közpénzek elsikkasztása és hivatali visszaélés a vád Jacques Chirac ellen. A volt államfőnek az első nap még nem kellett megjelennie a bíróság előtt, a nyolc másik vádlott viszont ott volt. Chirac az első volt francia elnök, akinek a vádlottak padjára kell ülnie.

Az összevont perben vizsgált, két hasonló jellegű ügy még főpolgármestersége idejére nyúlik vissza. A vád szerint a városházán fiktív állásokat hoztak létre a Chirac által alapított, és akkoriban általa irányított Tömörülés a Köztársaságért nevű jobboldali párt munkatársainak.

A volt elnököt azzal gyanúsítják: összesen 28 esetben engedélyezte, hogy a párthoz közel álló személyek színlelt szerződések alapján az önkormányzati büdzséből kapjanak fizetést, ami a párizsi büntetőbíróság szerint illegális pártfinanszírozásnak számított.

A per azért húzódott eddig, mert a 78 éves politikus ellen csak négy évvel ezelőtti leköszönése után indulhatott vizsgálat, addig köztársasági elnökként mentelmi jogot élvezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik