Nagyvilág

Szaúd-Arábia – őrizetben a síita tüntetők

A szaúdi hatóságok őrizetbe vettek legalább 22 síita aktivistát, akik a múlt héten tüntettek a közösségüket hátrányosan érintő megkülönböztetések ellen - közölték vasárnap helyi aktivisták.

A síiták főképpen a sivatagi királyság keleti részén élnek, itt található az olajkincs nagyobb része. A terület közel van Bahreinhez, ahol a síita többség a közelmúltban a szunnita uralkodó réteg ellen indított tüntetéseket.

A síiták követelték egyebek mellett a bírósági tárgyalás nélkül fogva tartott emberek szabadon bocsátását. Sérelmezik továbbá, hogy nekik meg kell küzdeniük a magasabb államigazgatási posztokért és általában olyan előnyökért, amelyeket a társadalom többi rétege könnyebben elér.

A kormány, amely nemigen ad teret az eltérő felfogásoknak, tagadja a vádakat. Szaúd-Arábia politikai berendezkedése abszolút monarchia, nincs választott parlamentje. A belügyminisztérium szombati közlése szerint a tüntetések megsértették az iszlám törvényét és a királyság hagyományait.

Síita aktivisták arról számoltak be, hogy közel tíz bebörtönzött férfi hozzátartozóit kipenderítették a helyi kormányzó hivatalából, amikor megkíséreltek átadni neki egy petíciót.

Szaúd-Arábia, amely az Egyesült Államok szövetségese, eddig elkerülte az olyan tömegdemonstrációkat, mint amelyek Egyiptomban és Tunéziában a rezsimek bukásához vezettek, de azért érezhető a feszültség, miután a térség több államára is átterjedtek a zavargások. Több mint 17 ezren támogatták a Facebook közösségi honlapon terjedő felhívást két tüntetés megtartására. Liberálisok, mérsékelt iszlamisták és síiták laza szövetsége pedig felhívást intézett Abdallah bin Abdel-Aziz királyhoz, hogy engedélyezze a választásokat.

Az uralkodó három hónap után, külföldi gyógykezelését követően nemrég tért vissza Rijádba, és mintegy 37 milliárd dollár értékű jóléti csomag mellett döntött, hogy kordában tartsa az elégedetlenkedőket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik