Nagyvilág

Kína fél az arab forradalmak begyűrűzésétől

Kína minden eszközt bevet, hogy megakadályozza a demokratizálódást.

Nincs esélye az utcai politizálásnak Pekingben – jelentette ki a kínai főváros kormányzatának illetékese, utalva azokra a kezdeményezésekre, amelyek – szavai szerint – a közel-keleti és észak-afrikai zavargásokhoz hasonlókat szeretnének előidézni a kínai fővárosban.

“Egyes emberek külföldről, az internet felhasználásával törvényellenes felvonulásokra bujtanak fel Kínában azzal a szándékkal, hogy a közel-keleti és az észak-afrikai zavargásokat kiterjesszék, és az úgynevezett utcai politizálás eszközével éljenek” – állapította meg sajtótájékoztatóján Vang Huj a pekingi önkormányzat információs irodájának igazgatója. Hozzátette: “Ilyesmi nem fog Pekingben történni.”

Kína mind többször igyekszik bizonyítani, hogy ott nem történeht meg olyan tömegforradalom, mint amilyen néhány hét alatt elsöpörte az arab diktatúrák egy részét. A feszültség érezhetően nő a kínai vezetésben, hiszen hétről hétre “jázminos sétára” hívják az interet segítségével a kínai embereket Peking és Sanghaj központjába. A hatalom tartva a tömegmozgalomtól óriási erőket mozgosítva és a nemzetközi sajtó képviselőit nyíltan fenyegetve próbálja megkadályozni ezeket a tüntetési kezdeményezésket.

Pekingben, ahol most tartja éves ülésszakát a kínai parlament, rendkívül erős a rendőri jelenlét. A legforgalmasabb belvárosi utcáknál a Vangfucsingnál és a Hszidan bevásárló negyednél a külföldi riportereket igazoltatták, felszólították őket a helyszín elhagyására, illetve videóra vették mozgásukat. Sanghaj főterén, ahová korábban ugyancsak tüntetőket hívtak, az oda érkező újságírók közül többet előállítottak vasárnap, úgy tudni, köztük van a német Stern magazin munkatársa is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik