Nagyvilág

Orvlövészekkel löveti a lázadókat Kadhafi

Orvlövészekkel lövik a felkelőket a Kadhafihoz hű erők Ben-Dzsavád tengerparti városban - közölték a lázadók. Tripoliban közben Kadhafi több ezer támogatója özönlött az utcákra, zászlókat lengetve, és a levegőbe lövöldözve.

A frontvonalból sebesülten visszatérő egyik harcos elmondása szerint Kadhafi erői gépfegyverekkel és páncéltörő rakétavetőkkel támadtak. Azt mondta, halottak is voltak. Az AFP hírügynökség tudósítója arról számolt be, hogy legkevesebb 14 sebesültet szállítottak kórházba, köztük egy francia újságírót. “Több felkelőt orvlövészek találtak el” – közölte egy fegyveres.

Ketten meghaltak és mintegy harmincan megsebesültek vasárnap felkelők és kormányerők összecsapásaiban a líbiai Ben-Dzsavád külvárosában, Szirttől mintegy száz kilométerrel keletre – közölték orvosi források.

A felkelők közben bejelentették, hogy visszavonultak a városból Rász-el-Unúfba. “Rász-el-Unúf lesz a védelmi vonalunk” – mondta egyikük. “Nehézfegyverekkel támadtak bennünket” – mondta egy másik, fiatal lázadó, hozzátéve, hogy Moammer Kadhafi líbiai vezető erői sokkal jobban fel vannak fegyverezve. Nehézfegyverekkel lőtték a Kadhafi-erők a lázadók kezén lévő Miszráta belvárosát is. Rász-el-Unúf olajterminálját hatalmas robbanás rázta meg vasárnap, majd légvédelmi lövések hallatszottak – jelentette a helyszínről az AFP tudósítója. A detonáció oka egyelőre nem ismeretes.

Az egyik lázadóparancsnok, Basír Abdul-Gádir ezredes közölte, hogy erői nyugat felé nyomulnak, jelenleg ellenőrzésük alatt tartják en-Naufalíját, és biztosra vette, hogy a még nyugatabbra fekvő Szirtben – Kadhafi szülőhelyén – támogatásra lelnek majd. Az ezredes szerint mintegy 8 ezer lázadó fegyveres van Rász-el-Unúf és en-Naufalíja között, Kadhafi csapatai pedig erősítést küldenek Szirtbe.

Tripoliban közben Kadhafi több ezer támogatója özönlött az utcákra, zászlókat lengetve, és a levegőbe lövöldözve. Hajnalban a főváros erős gépfegyverropogásra ébredt, és a lakosság nem tudta annak eredetét. A hatóságok később azt közölték, hogy üdvlövések voltak a televízió hírére, miszerint a kormányerők visszafoglalták Rász-el-Unúfot és Miszrátát – amit az ellenzék mindkét városban cáfol.

Kadhafi: a terrorizmus ellen harcolok

Moammer Kadhafi líbiai vezető azt hangoztatta az országában kitört példátlan népfelkeléssel kapcsolatban egy párizsi lapban vasárnap megjelenő interjújában, hogy ő a terrorizmus ellen harcol, mint fogalmazott: “senki sem érti, a terrorizmus elleni harcról van szó” Líbiában. “A biztonsági szolgálataink együttműködnek (a nyugatiakkal). Sokat segítettünk Önöknek az elmúlt években. Akkor hogyan fordulhat elő, hogy ha mi Líbiában harcban állunk a terrorizmussal, senki sem viszonozza nekünk a segítséget?” – hangoztatta.

A líbiai vezető arról is beszélt, hogy szeretné, ha az ENSZ vagy az Afrikai Unió vizsgálóbizottságot küldene országába a helyzet felmérésére. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy semmilyen módon nem akadályoznák a bizottság tevékenységét, és kedvezően fogadná, ha Franciaország szeretné irányítani a testület munkáját. Kadhafi egyúttal tömeges líbiai kivándorlás veszélyét vetítette előre, kijelentve, hogy “emberek ezrei árasztják majd el Líbiából Európát”, és “senki sem fogja megállítani őket”.

Brit kommandósok fogságban

A brit hadsereg különlegesen kiképzett alakulatának (SAS) egy valószínűleg nyolcfős egysége – titkos küldetés keretében – a Kadhafi-rezsim ellen fellázadt erők képviselőihez kísért egy brit diplomatát kapcsolatfelvétel céljából, amikor a felkelők az ország keleti részében foglyul ejtették a csoportot – értesült a The Sunday Times. A brit lap forrásai szerint a líbiai ellenzéki erőket “feldühítette” az SAS feltűnése az országban, mivel attól tartanak, hogy Kadhafi líbiai vezető a nyugati katonai beavatkozás bármilyen bizonyítékát a rezsim melletti “hazafias kiállás” buzdítására használhatja fel.

A The Sunday Times líbiai forrásai szerint az SAS polgári ruhás, de felfegyverzett katonáit a lázadók kezén lévő legnagyobb városba, Bengáziba vitték, és egy támaszponton őrzik őket.
Az SAS-egység által kísért brit diplomata célja az volt, hogy előkészítse egy magas rangú kollégájának látogatását, és megtegye a kezdeti lépéseket diplomáciai kapcsolatok létesítésére a lázadókkal.

“Kis létszámú” brit diplomáciai küldöttség tartózkodik a líbiai felkelők kezén lévő Bengáziban – erősítette meg Liam Fox brit védelmi miniszter a lap értesüléseit. A miniszter ugyanakkor nem kommentálta a brit kommandósok őrizetbe vételét. Fox a BBC rádiónak csak annyit mondott, hogy a brit kormány “kapcsolatban van” a Bengáziban tartózkodó brit diplomáciai csoporttal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik