Nagyvilág

Gorbacsov 80 éves

Mihail Gorbacsovnak, a Szovjetunió első és egyben utolsó államfőjének, a peresztrojka és a glasznoszty atyjának Oroszország legmagasabb kitüntetését adományozta szerdán Dmitrij Medvegyev orosz államfő.

A Szent András apostolról (Andrej Pervozvannij) elnevezett érdemrendet 80. születésnapján vette át Mihail Gorbacsov a Kremlben. A jelenlegi államfő egyben megajándékozta az ünnepeltet „mint kollégát, mint államfőt és mint jogászt” a Szergej Witte gróf, III. Sándor orosz cár pénzügyminiszterének írásait tartalmazó, Az állami élet törvényeinek örök voltáról című kötettel. Gorbacsov erre azzal reagált, hogy ő már minden könyvet odaadott Medvegyevnek, amelyet szükségesnek tartott, a feleslegeseket pedig mellőzni kell.
Medvegyev hangsúlyozta, hogy a legmagasabb kitüntetést a Gorbacsov végezte hatalmas munka éppen megfelelő értékelésének tartja. A Szent András érdemrend 1917-ig a cári Oroszország legmagasabb kitüntetése volt, majd 1998-ban Borisz Jelcin elnök állította vissza. Vlagyimir Putyin kormányfő Mihail Gorbacsovot felköszöntve azt írta: „Itthon és messze Oroszország határain túl is Ön korunk egyik legkiemelkedőbb államférfiújaként ismert, aki érezhető hatással volt a világtörténelem menetére, és sokat tett Oroszország tekintélyének megerősítéséért”.

A Gorbacsov nevéhez fűződő peresztrojka az általa kezdeményezett társadalmi-gazdasági reformcsomagot jelentette, a glasznoszty szó szerint nyíltságot jelent, de a Gorbacsov-érában a teljesen új politikai stílust jelölte. Mihail Szergejevics Gorbacsov 1985-től a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára, majd a Szovjetunió elnöke volt. Reformkísérletei a hidegháború végéhez, de végül a kommunista rendszer bukásához, a Szovjetunió széthullásához vezettek. 1990-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki.

1991 augusztusában a szovjet rendszert védelmező kommunista vetélytársai puccsot kíséreltek meg ellene. Ennek kudarca után betiltotta és feloszlatta a Szovjetunió Kommunista Pártját. Miután nem sikerült megakadályoznia a szovjet köztársaságok önállósulási törekvéseit, 1991. december 25-én lemondott a Szovjetunió elnökének tisztségéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik