Nagyvilág

Moszkva sem tűri a líbiai erőszakot

Oroszország támogatja a Kadhafi-rezsim elleni nemzetközi szankciókat, mert megengedhetetlennek tartja a líbiai hatóságok eljárását - közölte egy meg nem nevezett kremlbeli forrás.

A név nélkül nyilatkozó megemlítette, hogy Oroszországnak vannak érdekeltségei Líbiában, egyebek között a hadiipari szférában, de “nem hajlandó emberéleteket fegyverekre cserélni”. Hozzátette azonban, hogy a meglévő szerződéseket Moszkva kész újra megkötni majd az új líbiai hatalommal.

Egy katonadiplomáciai forrás vasárnap azt közölte az Interfax hírügynökséggel, hogy a Líbiára az ENSZ Biztonsági Tanácsa által meghirdetett fegyverszállítási tilalom Oroszországnak mintegy négymilliárd dollárnyi veszteséget okoz, lévén Líbia Észak-Afrikában az orosz fegyverek egyik legnagyobb vásárlója. Jelenleg mintegy kétmilliárd dollárnyi fegyverszállítási szerződés van érvényben, és lezárás előtt állnak a tárgyalások további 1,8 milliárd dollár értékű légi technika és légvédelmi eszközök szállításáról. Hozzátette, hogy a szankciók életbe lépésével az érvényes szerződések teljesítését meghatározatlan időre leállítják.

Az orosz külügyminisztérium kedden bejelentette, hogy befejezte állampolgárai evakuálását Líbiából: légi úton, a rendkívüli helyzetek minisztériumának hét járatán 653 embert szállítottak el, ezen belül 511 orosz állampolgárt, további 25 orosz ukrán repülőgépeken hagyta el az észak-afrikai országot, 126 orosz állampolgár pedig egy montenegrói hajón indult Máltára, ahonnan orosz repülőgépekkel érkezik majd haza.

AJÁNLOTT LINKEK:

Kadhafi és a líbiai pokol (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik